/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Vettel rajt-cél győzelmet aratott Japánban

2009. október 05. 10:22   |   Autoblog
címkék:  

Sebastian Vettel idei harmadik futamgyőzelmét aratta a Japán Nagydíjon, így növelte bajnoki esélyeit, ugyanis a listavezető Jenson Button csak egyetlen pontot szerzett. A második Jarno Trulli lett a Toyotával, akit Lewis Hamilton követett. A McLaren világbajnokát pedig Kimi Raikkönen követte a negyedik helyen, mellyel a Ferrari tartja harmadik pozícióját a konstruktőrök versenyében.

Vettel első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, az első tankolások után a német versenyző simán visszajött az élre. Trulli megelőzte Hamiltont, és átvette tőle a második helyet, ahogy Raikkönen is elment Heidfeld mellett, ezzel felugorva a negyedik pozícióba.

Már-már úgy tűnt, hogy komolyabb baleset nélkül lezajlik a Japán Nagydíj, miután a szombati időmérőn sokan összetörték magukat, ám ez nem így lett. Nyolc körrel a vége előtt Jaime Alguersuari csúnyán összetörte autóját a 130R kanyarban.

Szerencsére a spanyol pilótának nem esett baja, azonban azonnal pályára küldték a biztonsági autót, mert tele lett törmelékkel a burkolat, és a gumifalat is helyre kellett állítani. Rosberg gyorsan kapcsolt, és azonnal beállt a boxba, így Heidfeld elé, az ötödik helyre tért vissza a biztonsági autó mögé. Négy kör közjáték után, a mezőny ismét elrajtolt, hogy harcba szálljon a pozíciókért az utolsó négy körben.

Az új rajtnál semmi nem változott. Vettel könnyedén ellépett a többiektől, Trulli tartani tudta második helyét, akit Hamilton és Raikkönen követett, míg az első nyolc pontszerző sorát Rosberg, Heidfeld, és a Brawn duója, Barrichello, illetve Button zárta.

Button a végén még megpróbált elmenni csapattársa mellett, ám ezzel magára húzta Kubicát, így végül be kellett érnie a nyolcadik pozícióval, mellyel mindössze egy ponttal csökkent az előnye a bajnokságban, két futammal a szezon vége előtt. A brit versenyző 14 ponttal vezet Barrichello előtt, akit két pontos lemaradásban követ Vettel.

A Brawn GP pedig már a zsebében érezheti a konstruktőri bajnoki címet, mert miután Mark Webber az utolsó helyen futott célba és nem szerzett pontot, csak abban az esetben lehet bajnok a Red Bull Racing, ha mindkét hátralévő futamon kettős győzelmet arat, miközben ellenfele mindkétszer kiesik.

Forrás: F1vilag

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/