/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

28 évnyi alvásból ébresztették fel a BMW M535i-t

2018. június 15. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Mindössze alig 3 év használat után, 1988. decemberében eltették az autók Csipkerózsikáját egy nagyon hosszú alvásra, melyből nemrég ébresztették fel, hogy új gazdáját is olyan hűen szolgálhassa, mint tette azt eddigi egyetlen tulajdonosával.

1985-ben valaki boldog tulajdonosa lett egy 215 lóerős (160 kW) és 310 Nm-es 3.5 literes sorhatos benzinmotorral szerelt E28 BMW M535i-nek, melyet 40 700 mérföldön (65 500 km) keresztül, 1988. decemberéig használt.

Ezt követően ellenőrzött körülmények között eltette, s egészen 2018. márciusáig meg sem mozdította. Pár hónappal ezelőtt azonban elérkezettnek látta az időt, hogy túladjon egykori szerelmén, így friss folyadékokkal feltöltve, a szükséges alkatrészcseréket megejtve 30 ezer angol fontért (közel 11 millió forintért).

Az ár ugyan nem foglalja magában a friss műszaki vizsgát – eddig tulajdonképp egyszer sem járt vizsgán az autó, hisz három évesen már letették pihenni – de aligha lehet gond közúti közlekedésre való alkalmasságával.

A teljes gyári dokumentációja és felszerelései mellett minden javítás számlája jár hozzá, valamint az M-Technic optikai csomag is, mely keményen feláras tétel volt már akkoriban is. Mélyzöld fényezését az antracit színű belső és a tetőablak egészítik ki, a vezetési élményfaktort pedig az ötsebességes kézi kapcsolású váltó növeli.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/