52′ Coppa Intereuropa, Monza – 1. rész

Historic Racing Festival – hirdette a monzai versenypálya internetes programfüzete, és néhány benzinnel beoltott ismerősömmel úgy határoztunk: ezt nem lehet kihagyni! Összeültünk megbeszélni a dolgokat, és automatikusan elindult az utazás szervezésének öngerjesztő folyamata. Egyikünk mikrobuszt bérelt, másikunk szállást foglalt, letöltöttük a részletes műsortervet, regisztráltattuk magunkat a sajtóközpontban, sőt, abban is megállapodtunk, hogy fájó szívvel ugyan, de nélkülözzük a barátnőinket. Három és fél napig – egyszeri alvással! – autókkal kívántunk foglakozni, kizárólag erről a témáról beszélgetni, amit én sem úgy terveztem,

hogy féltékeny kedvesemnek órákon keresztül magyarázom, vajon az ő formás domborulatainál most miért bűvöl el jobban a Jaguar E-type Lightweight izmos karosszériája. Az indulást napról napra izgatottabban vártuk, míg végre eljött a pillanat: pénteken késő délután becuccoltunk a Ford Transitba és irány Desio, ahol a szállásunk várt. Egész éjjel nyomtuk a gázt, hogy másnap reggel időben a versenypályán lehessünk, mert éreztük, nem mindennapi élményekben lesz részünk! A kinyomtatott ismertető alapján a futamokat érdekes betétprogramok színesítették, többek között nemzetközi Mini Cooper találkozó, Moto Guzzi felvonulás, klasszikus autók bemutatója és persze zsibvásáros börze.

Számomra a délutáni programok jelentették az igazi csemegét, egészen pontosan három géposztály, a GT autók, a sport prototípusok és a Forma-1-esek küzdelme bilincselt oda a célegyenes lelátójához. Ezek közül a Coppa Monza GT gyakorolta rám a legnagyobb hatást: azzal eddig is tisztában voltam, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek száguldó cirkuszának résztvevői – mint Lotus 77, Williams FW08 – villámgyorsak, és a prototípusok sem éppen csigabigák, de azt, hogy mire képes a TVR Griffith V8, a Lotus Elan és Elite, az AC Cobra, valamint a már említett E-type Jaguar, csak most tudtam meg.

Az edzést végignézve nem lehetett reálisan megállapítani, hogy ki a gyorsabb, a stopper viszont komoly eltéréseket mutatott. Minden esetben a gépek hangja adott okot tévhitekre, amely nem állt egyenes arányban a futott időkkel. Én például szentül meg voltam győződve, hogy a narancssárga Cobra és az egyik Jaguar lenyomja az egész mezőnyt, mert olyan dübörgéssel jöttek ki a híres Parabolica kanyarból, hogy remegett alattam a lelátó.

Tévedtem, a Cobra csak negyedik, a Jag nyolcadik lett, a pompás 12 hengeres Ferrari 275 GTB-t pedig szemmel láthatóan kímélte a gazdája, mert 20 másodpercet kapott a rajtelsőséget megszerző TVR-től, így a tizenötödik helyen várta a vasárnapi futamot. Meglepetésként az egyik kis Lotus Elan bejött az ötödik helyre, egy Alfa Romeo Giulia TZ1 kilencedik lett, míg az egyetlen 911-es Porsche, a seregnyi 356-os és az öt kis Alfa Giulietta kibérelte az utolsó sorokat – a sereghajtó még a második helyezett Ford GT 40-től is 63 másodperccel volt elmaradva.

A European Sport Prototype (ESP) A, B, C, D, E mezőnyét alapvetően Lola T70 és Chevron B8, illetve B16 versenyautók alkották, a BMW 3.0 CSL Alpina, a Ford F3L, a Porsche 910 és az Alfa Romeo T33 üdítő kivételnek számított. A rajtsorrend gyakorlatilag megegyezett az előbbi felsorolással, az öreg Lolák 170 km/h feletti átlagot repesztettek a három lassítóval nehezített pályán. Itt előfordult néhány technikai baki, például mind a két 1967-es Porsche megadta magát, és ezzel egy teljes kategórián belüli szekció vérzett el, mert az ESP D-t ez a két kocsi alkotta.

A Forma-1-esek között igazi unikumként száguldott a Tyrrell 1977-es hatkerekű torpedója, amely 1.43.416-os köridejével (201,6 km/h-s átlag) a leggyorsabbnak bizonyult a kvalifikáción. A P34-es 1976-ban jelent meg először Grand Prix-n, és mindösszesen egy győzelmet tudott felmutatni, amit Jody Scheckter ért el a Svéd Nagydíjon. A különleges technikai megoldásnak semmi gyakorlati előnye nem mutatkozott, ezért a csapat két év után abbahagyta a költséges fejlesztést. A szombatot egy jópofa futam zárta, nevezetesen Mini Cooper-ek és FIAT Abarth-ok szálltak egymás ellen harcba, és a csatát a brit kiskocsik bizony fölényesen megnyerték – az egyik szemem sírt, a másik nevetett.