/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

Az új Jeep Cherokee

2014. február 06. 08:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A Dodge Dart padlólemezére épített terepjáró kinézete ellenére mindenféle útviszonyok között megállja majd a helyét, amiben akár az új fejlesztésű kilencsebességes automataváltó is segítségére lesz.

A Jeep lerántotta a leplet az Amerikában már bemutatott Cherokee európai változatáról, ami a nagyközönség számára az egy hónap múlva esedékes Genfi Autószalonon mutatkozik meg.

A külsejében tengerentúli társával teljesen megegyező terepes az öreg kontinensre kétféle dízel és ugyancsak kétféle benzines egységgel érkezik. A két erőváltozatban elérhető 2.0 literes négyhengeres Multijet II gázolajos motorokat egyértelműen a fejlett piacokra pozícionálja a cég. A gyengébbik 140 lóerővel és 350 Nm-es csúcsnyomatékkal, míg az erősebb 170 lóerővel, de változatlan forgatónyomatékkal lesz kapható. A 30 paripányi eltérés mellett azonban a váltók is teljesen különbözők lesznek, ugyanis előbbihez egy sima hatsebességes manuális kulissza jár majd, míg utóbbit egy teljesen új, kilencsebességes automatával támogatnak meg.

Benzines fronton egy igazi üzemanyag-zabáló erőmű válhat az új Cherokee-ből, ugyanis a 271 lóerőt és 315 Nm forgatónyomatékot teljesítő 3.2 literes V6-os Pentastar szívet is kérhetik a vásárlók az SUV orrába, míg a 184 lóerős 2.4 literes Tigershark MultiAir I-4 sem marad ki a kínálatból. Érdekesség, hogy ezeket már csak az előbb említett automatával lehet majd megrendelni.

A dízelmotorokat leszámítva egyéb téren nem várunk módosításokat az itt megjelenő Jeepet illetően, így az összkerékhajtásból leválasztható hátsó tengely, a felezővel megtámogatott terepmód-választó mind adott lesz az autóhoz. A belső teret is a már bemutatott funkciók színesítik: 5 collos (vagy felár ellenében 8,4 collos) érintőképernyő navigációval és bluetooth-szal, továbbá opcionálisan távtartó tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, ráfutásfigyelő, parkolóradarok és sok egyéb, manapság egyre divatosabb biztonsági extra.

Az országonkénti megjelenések pontos dátuma és az árazás a Genfi Autószalonon válhat világossá.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Clior
2014-02-07 - 07:57

Azert latatlanba ne itelkezzunk…
“igazi uzemanyag zabalo”, a Grand Cherokee-ban mukodo 3,6 V6-os motor 8,5-9,5 l-es atlagot hoz a regi 5 sebesseges valtoval es lenyegesen nagyobb sullyal (2,2 t), ha igaz akkor 2 tonna lesz a Cherokee…, szoval a magam reszerol inkabb egy szivomotorral (lehetoleg V6) ellatott gepet ajanlanek, mint egy dieselt, ami barmennyire is jo, azert kenyesebb. A fogyasztasi versenyt biztosan a diesel nyerne, de egy ketto tonnas autot egy 2,0 l-es dieselre bizni azert szamomra nem meggyozo. A nagytestver eseteben is erdekes, hogy a V6-os diesel 8 liter korul fogyaszt szemben a fenti benzines adattal, amit gyakorlatbol mondok.


*/