/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Az Audi és a Mercedes után magyar gyára lehet a BMW-nek is

2012. május 18. 16:42   |   Autoblog
címkék:  

Új autógyárak építését tervezi a BMW, a német társaság Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz, közöttük Miskolc neve is felmerült.

A német Handelsblatt üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között.

A BMW az eladott kocsik számát a tavalyi 1,67 millióról 2016-ra 2 millióra kívánja emelni, e cél elérését szolgálja a gyártókapacitás bővítése. A beruházás vagy beruházások helyszínéről az idén ősszel dönthetnek. A cég egyszer már – 2001-ben – foglalkozott a gondolattal, hogy Szlovákiában épít gyárat, de végül a volt NDK-ban fekvő Lipcsét választotta – írta a Handelsblatt.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a lapnak elmondta: a pozsonyi kormány számos befektetővel tárgyal, részleteket azonban nem árul el, mert nem akarja veszélyeztetni a vállalkozások "esetleges megtelepülését" Szlovákiában. Ugyanakkor Kelet-Európa esélyei egy BMW-beruházás megszerzésére egyre csökkennek, mert az euróövezeti államadósság-válság miatt gyenge az európai piac – írta a lap. Az autógyártó cégnek az importot terhelő adók és vámok, valamint az árfolyamkockázatok elkerülése érdekében oda kell telepíteniük gyártókapacitást, ahol el is tudják adni a kocsikat. Kínában például május végén adják át a második BMW-gyárat, a leginkább valószínűnek pedig az tűnik, hogy legközelebb Brazíliában vagy Mexikóban építenek új üzemet – írta a Handelsblatt.

Az európai piac gyengeségét jelzi, hogy egyre többször kell az Európába szánt kocsikat átirányítani az amerikai vagy a kínai piacra. Előfordul, hogy ezekben az autókban az európai előírásoknak megfelelő dízelmotort is ki cserélni benzinmotorra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/