Csak egy év múlva érkezik a Mercedes C-osztály kupéja
Akiknek bejön az új C-osztály, de kevesebb ajtót szeretnének rá, azoknak rossz hírünk van, ugyanis csak jövő év decemberére várható a friss dizájnú kupé változat, az AMG pedig még később, valamikor 2016-ban érkezhet.
A német Auto Motor und Sport értesülései szerint egy évet kell még várni a Mercedes-Benz középkategóriás modelljének kétajtós változatára. Cserébe viszont már messziről jobban megkülönböztethető lesz a kupé variáns a szedántól – többek között már az alapváltozat is agresszívabb kinézetet kap. Ennek ellenére hossza csupán 4 mm-rel gyarapodik, de némiképp szélesebb is lesz, így mindenképp laposabbnak fog hatni.
A motorvariánsok terén nem érhet nagy meglepetés bennünket, ugyanis az egész palettát a szedánban és a kombiban már ismert egységek fogják képezni, így akár 329 lóerős 3.0 literes turbós V6-tal is rendelkezésre áll majd a C kupé. A későbbiek során azonban érkezni fog a legdurvább, kétféle AMG kiadás az AMG GT-ből már ismerős 4.0 literes V8-as biturbóval. A gyengébb valószínűleg 476 lóerővel és 650 Nm-es csúcsnyomatékkal, míg az erősebb akár 510 lóerővel és 700 Nm-rel. Előbbi 4,2 másodperc alatti gyorsulással kecsegtet, míg utóbbi 4 szekundum körüli katapultálással, a végsebesség pedig elektronikus limitálással 250 km/óra lehet.