/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Elkészült a világ legerősebb Lexus driftautója

2020. július 30. 13:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Ahmad Daham RC F kupéjának minden kilogrammjára csaknem egy teljes lóerő jut. A Közel-Kelet első számú drift-versenyzője tavaly történelmet írt a világ első drifter Lexusával, idén erre rá szeretne tenni még egy lapáttal. 1200 lóerővel nem lesz nehéz…

Július 27-én az Egyesült Arab Emírségekben mutatták be minden idők legerősebb Lexus RC F drift-versenyautóját.

A projektért az az Ahmad Daham felelős, aki többek között a leghosszabb páros driftelés egykori Guinness-világcsúcstartója. Tavaly már sikerült megdöbbentenie a sportág szerelmeseit, amikor mindössze 70 nap alatt épített driftautóvá egy Lexus RC F-et, melynek 5.7 literesre felfúrt kompresszoros motorja 855 lóerőt teljesített. Ez volt a világ első hivatalos Lexus driftautója. A sikeren felbuzdulva már akkor sejteni lehetett, hogy az idei évre még nagyobb dobással készül, hiszen az idén 33 éves Ahmad már gyerekkorában arról álmodott, hogy egyszer versenyautókat fog építeni, a július végén leleplezett Lexus RC F azonban minden várakozást felülmúl.

Kezdetnek a pilóta és csapata szénszálas kompozitokból építették újra a versenyautó karosszériáját, ezzel fél tonnát faragva a szériamodell tömegéből. A rajtkész autó így 1250 kilogrammot nyom, és erre majdnem ugyanennyi, szám szerint 1200 lóerő jut.

A helyi Lexus-importőr, az Al-Futtaim motors támogatásával megépített RC F már nem a legendás 3UR-FE erőforrás további hangolásával érte el ezt a bődületes erőt. Ennél radikálisabb, egyszersmind kiszámíthatóbb utat választott: beemelte az orrba az A80-as Toyota Supra legendás soros hathengeres motorját. Az öntöttvas blokkos 2JZ motort a Garrett GTX3584 kódjelű turbójával, GSC Power Divison szelepekkel, valamint a Radium Engineering tripla üzemanyag-szivattyújával szerelte fel. Az eleve elpusztíthatatlannak tartott motor megbízhatóságát a Titan Motorsport száraz olajteknőjével javította, a teljesítményt pedig egy Nitrous Express kéjgáz-befecskendező rendszerrel fokozta. A motor és a négyfokozatú, szekvenciális Samsonas váltó között egy duplatárcsás versenykuplung teremt kapcsolatot.

A fékek a Wilwood könnyített gyártmányai: a driftsportban mindennél fontosabb a rugózatlan tömeg minimalizálása, hiszen csak így valósíthatók meg a villámgyors irányváltások. A szélsőséges mértékű bekormányzásra alkalmas futómű minden irányban állítható, a kultikus japán Rays 57CR felnikre R888R TOYO abroncsokat szereltek.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/