Frissült a Mazda6 és a CX-5
A Los Angeles-i Autószalonon két modell áll a középpontban – az újonnan leleplezett kompakt szabadidő-autó, a Mazda CX-3 és a negyedik generációs Mazda MX-5. De kiemelt figyelmet kaptak a Mazda6 és a Mazda CX-5 modellek 2015-ös, frissített változatai is. Újdonság, hogy a Mazda6 már négykerék-hajtással is elérhető lesz, a CX-5 pedig megkapja a 2,5 literes, legnagyobb benzinmotort.
Mindkét díjnyertes modellen csak annyit módosítottak kívül-belül, hogy külső megjelenésük még markánsabb, még stílusosabb, belső kialakításuk még kifinomultabb, műszaki tartalmuk pedig a modern vevői elvárásoknak megfelelően korszerű legyen.
Mind a CX-5, mind a Mazda6 megkapta az új Mazda3-ban már megismert intelligens kapcsolódási rendszert, a MZD Connectet, a Head-up display-t, valamint az i-ACTIVSENSE aktív biztonsági vezetőasszisztens rendszerek legújabb fejlesztéseit, mint például a holttér-figyelővel kiegészített és a hátsó, keresztirányú forgalomra figyelmeztető, valamint a sávváltást segítő rendszert, az adaptív LED-fényszórókat, illetve a sávelhagyásra figyelmeztető és korrigáló rendszert.
A Los Angeles-i Autószalon 2014. november 21. és 30. között látogatható a nagyközönség számára.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)