/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Hogyan vezessünk friss jogosítvánnyal?

2023. február 28. 17:35   |   Autoblog
címkék:  

A B-kategóriás jogosítvány megszerzésének költségeivel kapcsolatban egyre vadabb számok látnak napvilágot, de sem ez, sem az immár ársapka nélküli benzinár nem szegi a kedvét az autózni vágyó fiataloknak, hiszen a jogosítvány megszerzése mindenki életében mérföldkő. A legtöbben ilyenkor még nem rendelkeznek saját autóval, de a szabadság ígérete, az autózás varázsa, a világ felfedezésének lehetősége szinte semmihez sem hasonlító érzés.

A törvényhozók is voltak egykor fiatalok, és talán ezért is gondolták úgy, hogy a járművezető a vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig kezdő vezetőnek számít. A „próbajogosítványt” a hivatalos indoklás szerint azért találták ki, hogy a kevés vezetési gyakorlattal rendelkezőket rábírják a biztonságos és felelősségteljes közlekedésre, a szabályok megtartására, emellett néhány korlátozás is vonatkozik a kezdőkre, például nem vontathatnak pótkocsit.

Néhány pontban összeszedtük, hogy mire kell figyelni frissen megszerzett jogosítvánnyal a zsebben, volánnal a kézben.

Keressünk magunknak megfelelő útitársat!

Legyen egy tapasztalt utas az autóban az első utakon! Fontos, hogy a bizalom kölcsönös legyen; a „felnőtt” utas ne akarjon mindenbe beleszólni, inkább egy olyan jóindulatú, gyakorlott sofőrre van szükség ilyenkor, aki egy bonyolult útkereszteződés előtt tippeket ad, kerülve a bántó, kioktató stílust: „én ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy…”. Jó lehetőség a gyakorlásra a várható leggyakoribb útvonalon végig menni, ismerkedni a jobbkéz-szabállyal, felvenni a forgalom ritmusát.

Amennyiben gyerekünk a kötelezően előírt 17. életév betöltését követően azonnal megszerzi jogosítványát, érdemes legalább egy fél évig kizárólag szülői kísérettel vezetni engedni. Az esetleges hiányosságok így közösen pótolhatók, javíthatók, a megfelelő rutin szerzése is garantált, és a kezdeti száguldozás is mérsékelhető. Fontos tudatosítani a kezdő sofőrben, hogy a vezetőülésbe ülve többé nem kizárólag önmagáért, hanem a közlekedésben résztvevő embertársaiért is felelősséggel tartozik: egy esetleges baleset a saját vagy mások életébe, testi épségébe is kerülhet, aminek komoly büntetőjogi-, és anyagi következményei lehetnek.

Gyakoroljunk tanpályán!

Érdemes venni még néhány tanórát a jogosítvány megszerzése után is; a kötelező 30 óra alatt lehet, hogy egyszer sem tudtunk vizes aszfalton vagy extrém síkos gyakorolni. A hárombetűs elektronikus segédletek elég sok hibát képesek korrigálni, de mi van, ha olyan autót kell vezetnünk, amibe ezek nincsenek beépítve? Mi történik, ha a járókeretes bácsi féktávolságon belül lép a zebrára, vagy, hogy a méltán népszerű példáknál maradjunk: kigurul a labda az útra, a gyerek meg utána…Hogyan reagál az autó a padlófékre, mit tehetünk, ha a biciklis a zebrán nem tolja a kerékpárt, hanem átsuhan, és még lehetne sorolni. 20 év múlva, ha majd mindenki önvezető autóval közlekedik, kizárva az emberi hibákat, minderre felkészülni talán már felesleges lesz. De addig érdemes mindezt előre megtapasztalni, a tanpályán, az oktatóval vagy egy rutinos öreg rókával.

Az országban az elmúlt években sokfelé épült gyakorlásra is alkalmas tanpálya, ezeket változatos árakon és feltételekkel lehet igénybe venni. Van, ahol nem engedik meg a saját gépkocsi használatát, van, ahol viszont ragaszkodnak ehhez. Tekintsünk úgy a tanpályán, ideális esetben hivatásos oktatóval eltöltött órákra, mint egy befektetésre, ami egész hátralévő életünket befolyásolja. Aki már régóta vezet, az tudja: a kezdet kezdetén rögzülő, sokszor helytelen mozdulatokat később szinte lehetetlen korrigálni.

Indulás előtt

Akár friss a jogosítványunk, akár sok ezer kilométer van mögöttünk a volán mögött, az indulás előtti alapvető teendők elvégzése kulcsfontosságú biztonságunk érdekében. Bizonyára emlékszünk még az első lépésekre: motorolaj-, hűtővíz-, ablakmosó folyadék-, és üzemanyag szintjének ellenőrzése; visszapillantó tükrök és a vezetőülés beállítása. Az abroncsok megfelelő állapotának vizsgálata – évszaknak megfelelő mintázat, nyomás, pótkerék megléte –, legalább ennyire fontos.

Ne becsüljük alá az éjszakai vezetés nehézségét!

Rugalmasnak és mobilnak lenni hihetetlenül jó érzés. Különösen a fiatalok élvezik az újonnan felfedezett szabadságot, és a frissen szerzett jogosítványt arra is használják, hogy szórakozni mennek. A sötétben történő vezetés rutin hiányában különösen fárasztó lehet. Az alkohol abszolút tabu; ez a próbajogosítványosok esetében még azon országokban is tiltott, ahol egyébként megengedett a mérsékelt alkoholfogyasztás a vezetés előtt. Nem érdemes játszani: ittasan vezetni balesetveszélyes, és egy rendőri ellenőrzés egyenes következménye, hogy a kétéves próba terminus újabb két évvel meghosszabbodik.

A nagy távolságok megtétele kemény munka

Az autópályán egyszerre megtett több száz kilométer monoton munkát, folyamatos koncentrációt és szélsőséges esetben mikroalvásokat eredményezhet. Ilyenkor jöhet jól egy szórakoztató útitárs, aki szükség esetén a volánt is át tudja venni. Nem egy féléves próbajogosítvánnyal kell bebizonyítani, hogy egyedül is le tudunk vezetni az Adriára, még akkor sem, ha az óránként közbeiktatott torna, kis levegőzés, kávészünet ideiglenesen mérsékeli is a fáradtságérzetet.

T-matrica

A gépkocsi hátsó ablakára ragasztott nagy T-betű arra hívja fel a többi közlekedő figyelmét, hogy a járművet kezdő sofőr vezeti, ezért lehetőség szerint segítsünk neki, számítsunk némi bizonytalanságra, és legyünk vele előzékenyek. Ez az elmélet, de a gyakorlat sok esetben mást mutat: sok autós a T-betűs autó sofőrjén vezeti le a frusztrációját, szándékosan nehezítve a dolgát. Természetesen sokan vannak, akik tényleg empatikusak. Az autós oktatók azt javasolják, hogy a jogosítvány megszerzése után néhány napig használjuk a megkülönböztető jelzést, és a tapasztalataink birtokában döntsünk a folytatásról.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/