Idén magyar indulója is lesz a Pikes Peak-nek
Hegyi verseny 4000 méter fölötti magasságon? Bizony, ez a világ egyik leghíresebb autóversenye, a Pikes Peak. A helyszín Colorado, a táv 19,99 kilométer, mialatt 156 kanyart kell túlélni. A rajt 2862 méteres magasságban van, a cél pedig 4300 méteren. A felhők fölött, ahol a motorok nem kapnak elég oxigént, a versenyzőkről már nem is beszélve… Mégis évről évre világhírességek állnak a rajtvonalhoz – s az idén megmérkőzik velük egy magyar autóversenyző, Antal Krisztián is.
A verseny Celica motorját a Havassy Motorsport készítette fel, a futóművet pedig maga Krisztián rakta össze. Utóbbi magassága és keménysége belülről állítható, a hasmagasság 4 és 16 centiméter között változtatható. Krisztián a kétkerék-hajtású autók kategóriájában indul, s bár a hátul hajtó gépek a kedvencei, úgy véli, a coloradói körülményekhez jobban passzol egy elsőkerekes autó.
A Pikes Peak edzéseit június 23-án kezdik el, a versenyre pedig június 27-én kerül sor – persze, a felhők fölött. A versenyzők a két edzésnapon mindössze kétszer mehetnek végig élesben a pályán.
Hajrá Krisztián!