Jobb, mint a Ferrari

A Ford GT40 úgy született, hogy az 1960 évek elején a Ford akkori elnöke, Henry Ford II. kijelentette, hogy Le Mans-ban egy Fordnak nyerni kell! Megpróbálták a Ferrari versenyrészlegének felvásárlásával megoldani egy versenyképes autó megteremtését, de a tárgyalások végül nem hoztak eredményt. Valaki évekkel később nyilatkozta, hogy ez a megoldás olyan lett volna, mintha a pattogatott kukoricát akarták volna összekeverni spagettivel. A Ford, így inkább egy angol céggel kötött együttműködési szerződést, három nagymúltú gyártóval is tárgyalóasztalhoz ült. A Lotust, a Lola-t és a Coopert nézte ki magának a Ford vezetése, de a Cooper nem akart GT autót építeni, mert akkor a formula-1-ben szerepeltek. A Lotus és a Ford már dolgozott együtt az Indy 500 projekten, de a készülő GT autónak Colin Chapman nem a Ford nevet akarta adni, hanem a Lotust, és ezen a ponton megfeneklettek a tárgyalások. A befutó végül az angliai Lola lett. Az 1964-es Le Mans-i viadalra már letesztelt, versenyképes autóval érkezett a Ford csapat. 1964 májusában elindultak a nürburgringi 1000 kilométeres versenyen, hogy éles körülmények közt is kipróbálják autóikat. Tehát következett Le Mans, mindhárom GT40 kiesett. Egy évvel később összesen öt darab GT40 állt fel a Le Mans-i rajthoz, de megint kiestek.

1965-ben elkészült az Mk II, és a 34. Le Mans-i 24 órásra olyan pilóták ültek a vezető ülésben, mint Bruce McLaren, Chris Amon, Graham Hill, Mario Andretti vagy Dennis Hulme. A versenyen végig domináltak a Ford GT40 MK II-k, csupán az lehetett a kérdés, hogy hányas számú GT 40 győz. A 24 órás száguldás után az első két helyezett egy körön belül volt (!), míg a harmadik is csupán 12 körös hátránnyal futott át a célvonalon. Bruce McLaren és Chris Amon győzött a Dennis Hulme, Ken Miles páros előtt. A dobogó harmadik fokára a szintén GT40 Mk II-t vezető Ronnie Bucknum, Richard Hutcherson amerikai duó állhatott fel. A Le Mans-i hagyományoknak megfelelően az utolsó pár kilométert együtt egymás mellett, mögött tették meg. Az autó kiforrottságát még inkább bizonyítja, hogy a McLaren, Amon kettős a 12 órás Sebring-i versenyt is megnyerte 1966-ban.

 

Az MK III-ból mindösszesen 31 darab készült és csak utcára gyártották, verseny változatot nem építettek. A Carroll Shelby alapította Shelby-American Inc. által felkészített Mk IV viszont 1967-ben a Dan Gurney, Anthony Joseph Foyt amerikai duóval ismét megnyerte a Le Mans-i versenyt. A következő években sem tudta legyőzni a Ford GT40-ket senki. Ráadásul 1968-tól már nem a 7 literes V8-as erőforrással szerelt GT40 versenyzett, hanem a “csak” 4,9 literes V8-as változat indult Le Mans-ban. A másik emlékezetes pillanat 1968-ból származik, amikor az új festésű autók kigurultak a pályára (azok a bizonyos kék-narancssárga Gulf GT40-sek). 1970-ben aztán Le Mans-ba megérkeztek a Porsche 917 versenyautók, ezzel egy másik sikertörténet vette kezdetét. A stuttgartiak feltűnésével a Ford GT40 fénye kicsit megkopott. Ám tény, hogy a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyeken négy éven keresztül verhetetlenek voltak.