![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Kávéhéjból készít autóalkatrészt a Ford
címkék: fenntartható, ford, hulladék, környezetvédelem, mcdonalds
A Ford Motor Company és a McDonald’s USA hamarosan koffeinlökettel dobja fel az autókat, méghozzá úgy, hogy a kávét használják fel bizonyos alkatrészek – például a fényszóróház – gyártásához.
Évente több ezer tonnányi kávéhéj – a kávészemekről leváló száraz hártya – keletkezik a kávépörkölés melléktermékeként. A Ford és a McDonald’s innovatív, új alkalmazást találtak e hulladék hasznosítására, megállapítva, hogy kifejezetten erős és tartós anyag készíthető belőle. Ha a héjat magas hőmérsékleten és alacsony oxigénkoncentráció mellett műanyagba, illetve egyéb adalékanyagokba keverik be, majd pelletet készítenek belőle, akkor a keverék különféle formákba préselhető.
A kávéhéj-kompozit jellemzői megfelelnek az olyan alkatrészekre érvények specifikációknak, mint a fényszóróház és más, a belső térben vagy a motortérben használt komponensek. Az így gyártott alkatrészek súlya mintegy 20 százalékkal kisebb, és előállításuk is 25 százalékkal kevesebb energiát igényel a formázás során. A Ford szerint a héj felhasználásával gyártott alkatrészek hőtani jellemzői lényegesen jobbak, mint a jelenleg alkalmazott anyagoké.
A tervek szerint a McDonald’s az Észak-Amerikában keletkező kávéhéj jelentős részét a Fordhoz szállítja majd, hogy azt járműalkatrészekben használják fel.
A Ford és a McDonald’s közötti együttműködés a legfrissebb példa arra az innovatív szemléletre, amit mindkét cég követ a termékfejlesztés és környezetvédelem területén. A projektben részt vesz még a fényszórókat gyártó Varroc Lighting Systems, illetve a kávéhéj feldolgozását végző Competitive Green Technologies vállalat is.
A Ford a fenntartható anyagok egyre bővülő palettájával elkötelezetten halad abba az irányba, hogy világszerte újrahasznosított és újrahasznosítható műanyagokat használjon fel a járműveihez.
A McDonald’s is azon dolgozik, hogy 2025-re már 100 százalékban megújuló, újrahasznosított, illetve tanúsított forrásból származó anyagokat használjon fel az éttermi csomagoláshoz. Emellett a McDonald’s a NextGen Cup Consortium and Challenge közreműködésével részt vesz egy újrahasznosítható és/vagy komposztálható pohár kifejlesztésében is. Mindkét projekt szerves részét képezi a McDonald’s Scale for Good kezdeményezésének; ez egy globális erőfeszítés arra, hogy a cég a valódi változások érdekében hatékonyan kihasználja méretét és termékei hatalmas darabszámát.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)