Kedvcsináló fotókon a Honda NSX
A Honda a Detroiti Autószalonon, január 12-én leplezi le az új NSX sportkocsi sorozatgyártású változatát, amely az év folyamán piacra is kerül. A Honda négy képet mutatott az autóról, amelyek alapján már lehet fogalmunk arról, hogyan is néz majd ki a várva várt hárommotoros hibrid sportautó.
A Honda/Acura NSX tanulmányautót 2012-ben élénk érdeklődéssel fogadták; ekkor vált biztossá, hogy minden idők egyik legjobb sportautójának, a legendás NSX-nek lesz utódja. A Honda elnök-vezérigazgatója akkor három évet adott az autónak, hogy eljusson a szériagyártásig, és így is lett. 2015-ben már megvásárolható lesz. Az új modellről még annyit árultak el, hogy sport-hibrid hajtásláncot kap, ikerturbós hathengeres középmotorja mellett tengelyenként egy villanymotor is segíti a haladásban.