Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Készítsük fel autónkat az őszre

2016. szeptember 14. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Itt az ősz, itt van újra… Vele együtt pedig érkezik a szél, az eső, a lehullott, csúszós falevelek és a rosszabb látási viszonyok is. Azért, hogy a megváltozott útviszonyok között is biztonságosan és zökkenőmentesen tudjunk autózni, a Europcar Autókölcsönző összegyűjtött néhány hasznos tippet.

Kényeztessük autónkat egy őszi külső-belső nagytakarítással. Fordítsunk különös figyelmet a motorháztető alatti részekre és a szélvédőnél a légkamrákra, ahol a levelek és a víz is blokkolni tudja a levegő áramlását.

A szélvédő és az ablakok legyenek belül is letisztítva, hogy ne zavarja semmi sem a kilátásunkat. Töltsük fel ablakmosó folyadékkal az autót és ellenőrizzük az ablaktörlő lapátok állapotát is, hogy a legnagyobb zivatarban is megfelelően tudja eltávolítani a szélvédőről az esőt.

Mivel korábban sötétedik, egyre többször lesz szükségünk a lámpákra – nézzük meg, hogy mindegyik rendben van-e illetve, hogy jól láthatóak-e.

Célszerű ötévente kicserélni az autó akkumulátorát, hogy ne érjen bennünket meglepetés egyik elindulásnál sem, főleg amikor már hidegebbre fordul az idő.

Annak érdekében, hogy a párát minél gyorsabban le tudjuk fújni az ablakokról, érdemes a fűtésrendszert is átnézetni és kitisztíttatni.

Igaz ősszel még nincs szükség a téli gumikra, de figyeljük a hőmérsékletet és időben cseréljük le a kerekeket. A téli gumik állapotát már érdemes lehet most felmérni, és ha azok barázdái már nem elég mélyek, akkor szerezzük be az új szettet.

Fújjuk be nyestriasztó spray-vel az autó motorháztetője alatti részt. Hidegebb napokon a kis rágcsálók ugyanis szeretnek a motor melegében megpihenni, és szétrágni az ottani kábeleket.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!