/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Ledobta tetejét a smart fortwo

2015. augusztus 28. 18:00   |   Autoblog
címkék:  

Bemutatkozott az új smart fortwo cabrio, a mini kétüléses nyitható tetejű kivitele, amely elmés tetőmegoldásával és élénk erőforrásaival igazi kis élményautónak ígérkezik. A fortwo cabrio a Frankfurti Autószalonon debütál és november közepétől rendelhető, az első példányok azonban csak jövő februárban érik el a márkakereskedéseket.

Az új smart fortwo cabrio tulajdonképpen három autó egyben, mert zárt kétülésesből néhány mozdulattal eltolható vászontetős autóvá alakítható, sőt, a tetőrudak eltávolításával teljes értékű kabrió lesz belőle – az időjárástól és a sofőr szándékától függően. Az összecsukható „tritop” vászontető és a kivehető tetőrudak egyedi megoldás, nemcsak a minik szegmensében. A smart fortwo cabrio az egyedüli valódi kabrió a járműosztályban.

A kiskocsi 2,69 méter hosszú, 1,66 méter széles és 1,55 méter magas, jellegzetes formájával pedig azonnal felismerhetően smart. Sziluettje az ultra rövid túlnyúlásokkal és a nagy, összefüggő felületekkel tipikus, ugyanakkor a tridion biztonsági cella is felismerhető benne. A fortwo barátságos arcot kapott; egyedi mintás hűtőrácsa és rombusz alakú fényszórói összetéveszthetetlenné teszik. A fémtetős változathoz képest ennek vékonyabbak a B-oszlopai és hangsúlyosabb a tridion cella körvonala is. A tritop tető háromféle színben választható (kék (farmer stílus), piros vagy fekete), míg a belső oldal minden esetben szürke. A kivehető tetőrudak a tridion cella színét kapják és hátul, a számukra kialakított üregben tárolhatók.

Amint a nap előbújik, az utasok gyorsan cselekedhetnek: a vászontető 12 másodperc alatt teljesen lenyitható, akár csúcssebességgel haladva is. A művelet távolról, az autókulccsal is végrehajtható. A hamisítatlan kabrió élményhez a két tetőrúd is kivehető és hátul, a csomagtérajtóban elhelyezhető. A tető egyébként 4 százalékkal nagyobb a korábbinál, 1,8 négyzetméteres. Két centiméter vastag és fűthető üveg szélvédőt is tartalmaz. Opcióként szélfogó is elérhető.

A kabriók esetében kulcsfontosságú a karosszéria merevsége, az új smart fortwo cabrio pedig ezen területen a maximumot nyújtja. 15 százalékkal merevebb elődjénél, acél keresztmerevítőkkel megerősített karosszériája a kötelezők mellett a legszigorúbb gyári törésteszteket is teljesíti. Ezek egyike, amikor magasból „fejre ejtik” az autót, s az a két A-oszlopára érkezik. Az új fortwo cabrio az eddigi legmerevebb gyári nyitható tetejű modell.

A balesetek elkerülésében pedig fejlett asszisztens rendszerek segítenek, mint a keresztirányú széllökéseket is ellensúlyozó menetstabilizáló rendszer, a hegymeneti elindulást segítő rendszer, a ráfutásos ütközésekre figyelmeztető rendszer, valamint a sávtartó asszisztens.

Az új modell kétféle háromhengeres benzinmotorral lesz elérhető. Az 1 literes erőforrás 71 lóerőt és 91 Nm nyomatékot ad le, míg a 900 köbcentiméteres blokk 90 lóerőt és 135 Nm nyomatékot mozgósít. A gyengébbik motorral a fortwo cabrio 14,9, míg a potensebb erőforrással 10,8 másodperc alatt gyorsít 100 km/órára. A végsebességük 151, illetve 155 km/óra. Mindkét hajtómű kombinálható ötfokozatú kézi vagy duplakuplungos twinamic váltóval. Bárhogy is, a fortwo cabrio páratlanul jól manőverezik, fordulóköre például csupán 7,3 méter (faltól-falig).

Ami a modell felszereltségét illeti, a passion, prime és proxy alapellátmányok mellett a vevők biztonsági és kényelmi extrák széles választékából csemegézhetnek. Elérhető többek között a MirrorLink okostelefon integráció, vagy az Urban Style külső csomag, feketére fényezett kerékjárati ívekkel és ültető készlettel.

Az új smart fortwo cabrióval először a Frankfurti Autószalonon lehet találkozni, de a forgalmazása csak jövő februárban indul.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/