Már rendelhető az Alfa Romeo Stelvio
Az Alfa Romeo első szabadidőautója tavaly novemberben, Quadrifoglio sportkiadásban mutatkozott be a Los Angeles-i Autószalonon, most pedig az autó szerényebb teljesítményű, exkluzív kiadása is elérhető vált. A 280 lóerős Stelvio First Edition már megrendelhető az Alfa Romeo márkakereskedésekben.
Az Alfa Romeo új szabadidőjárműve már nevében is vérpezsdítő vezetési élményt kínál. A Stelvio a legmagasabban fekvő hegyi hágó Olaszországban; ugyanígy nevezik a rajta áthaladó utat. A több mint hetvenöt hajtűkanyarral tagolt, húsz kilométeres útszakasz a vezetési és turisztikai élmények szinonimája, maga is legendás úti cél. Ha stílusosan, ráadásul családi, baráti társaságban szeretnénk meghódítani ezt a magasban kanyargó utat, az Alfa Romeo Stelvio hozzá az ideális jármű.
A Stelvio First Edition 20 colos könnyűfém keréktárcsákon gördül, ezen kívül festett féknyergeiről, krómozott ablakkereteiről és sötétített hátsó ablakairól ismerhető fel. Ugyanez a sportos elegancia érvényesül az utastérben, amelynek vezetőközpontúságáról a tökéletesen formázott kormánykerék, valamint az ezen elhelyezett motorindító gomb is tanúskodik. Az alumínium váltófülek az alapfelszerelés részét képezik.
A kiváló ergonómiai szempontok szerint tervezett bőrülések fűthetők és motorosan állíthatók. A cockpit átlósan kialakított padlóalagúttal és elegánsan ívelt műszerfallal teremt hívogató vezetői környezetet. A hangulatot valódi fabetétek, a Magneti Marellivel közösen kifejlesztett, új generációs 3D navigációs rendszer, a műszerfalba integrált, 8,8 colos nagyfelbontású kijelző, valamint a digitális vételre is képes hifi rendszer teszi teljessé.
A Stelvio First Edition az Alfa Romeo ú,j 2,0 literes négyhengeres, teljesen alumínium építésű benzinmotorját kapta meg, szénszálas kardántengellyel kiegészítve. A nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz kapcsolódó motor legnagyobb teljesítménye 280 LE 5250/perc fordulatszámon, a maximális forgatónyomaték 400 Nm 2250/percnél. A Stelvio kategóriája legdinamikusabb képviselője, mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul fel százra, a végsebessége pedig 230 km/óra.
A MultiAir elektro-hidraulikus szelepvezérlő rendszeren túlmenően a motor olyan különleges technológiákat vonultat fel, mint a kettő-az-egyben turbófeltöltő, vagy a 200 bar nyomáson üzemelő, közvetlen benzinbefecskendezés, amelyek együttesen a teljes üzemi tartományban különösen gyors gázreakciót és takarékos működést tesznek lehetővé.
A Stelvio First Edition alapfelszerelésként kínálja a Q4 összkerékhajtási rendszert, amely a nyomatékmegosztást valós időben szabályozva biztosít kiemelkedő teljesítményt, takarékosságot és biztonságot. Az Alfa Romeo új szabadidőjárművének Q4 hajtási rendszere az összkerékhajtás összes eredendő előnyét a hátsókerék-hajtású autók által kínált vezetési élménnyel társítja.
A Q4 rendszer felépítését tekintve aktív osztóműből, valamint az Alfa Romeo egyedi műszaki adottságaihoz igazodó első differenciálművet tartalmaz, kompakt, kis tömegű felépítéssel. Egy sor paraméter folyamatos ellenőrzésével optimalizálja a nyomatékmegosztást a két tengely között az autó pillanatnyi viselkedésétől, illetve az egyes kerekeknél rendelkezésre álló tapadástól függően.
Normál körülmények között a Q4 rendszerrel szerelt Stelvio First Edition hátsókerék-hajtású autóként viselkedik; a hajtóerő 100 százaléka a hátsó tengelyre jut. Amint valamelyik kerék megközelíti tapadási határát, a rendszer a rendelkezésre álló hajtóerő akár 50 százalékát is képes az első tengelyre átcsoportosítani.
A Stelvio First Edition ugyancsak alapfelszereltségként kínálja az olyan aktív biztonsági rendszereket, mint az integrált fékrendszer, a ráfutásra figyelmeztető rendszer, az autonóm vészfékezés vagy a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer. Szintén szériatartozék a tolatókamera, az első és hátsó parkolóradar, az elektromos vezérlésű csomagtérajtó, valamint az automata távolsági fényszóró. A 4687 mm hosszú és 2818 mm tengelytávú Stelvio méretes utas- és csomagteret is felvonultat, csomagtere például 525 literes.
Az Alfa Romeo Stelvio First Edition limitált kiadásának bevezető ára 15 690 000 forint. A kocsi azonban gazdag felszereltséget kap, az alapellátmány része többek között a 20 colos könnyűfém kerékgarnitúra, a bi-xenon fényszórók, a 8.8“ TFT 3D navigációs rendszer, a fűthető elektromos bőrülések és kormány, a valódi faberakások, a tolatókamera, az elektromosan behajtható tükrök, az alumínium pedálok, küszöbbetétek és váltófülek, továbbá a kulcsnélküli nyitás és indítás is.




