Miért kell téli gumira váltani? Tévhitek és igazságok.
Az autósok több, mint 8%-a még november közepén sem váltott téli gumira, derült ki a Goodyear közel 400 fő megkérdezésével egy budapesti benzinkútnál végzett kutatásából, 45% pedig nem tudta megmondani, hogy 4 milliméteres az ajánlott profilmélység a téli abroncsokon, vagyis ez alatti barázdamélységnél csereérett az abroncs. A legtöbb autós akkor eszmél rá a téli gumi szükségességére, amikor leesik az első hó, nem pedig akkor, amikor a gumigyártók ajánlják, vagyis amikor 7 fok alá esik az átlaghőmérséklet, ezt mutatták az autógumisnál a hétvégén kígyózó sorok is.
Négyévszakos abroncsot a válaszadók kevesebb, mint 3 százaléka, javarészt férfiak használnak. A megkérdezett női vezetők 13 százalékának, a férfi sofőrök közel 6 százalékának autóján volt nyári gumi a november 10 és 13 között végzett felmérés idején. A válaszadók 17%-a nem tudja, hogy milyen gyakran kell ellenőrizni a profilmélységet az abroncsain, több, mint fele úgy gondolja, hogy elég, ha szezon elején megnézi, pedig havonta, vagy hosszabb út előtt mindenképpen ajánlott lenne az ellenőrzés, mert a kopott abroncs a nagy mennyiségű vizet és hólét nem képes olyan mértékben kiszorítani, hogy a gumi tapadása fennmaradjon és az autó kormányozhatatlanul csúszhat.
Egy 100 forintos segítségével könnyen ellenőrizhető, hogy elég biztonságos-e az abroncsunk a téli autózáshoz, vagy nem. A 100 forintos ezüst színű, külső része körülbelül 4 mm. Ha az érmét állítva a futófelületi barázdába helyezzük, és az ezüst színű rész teljesen eltűnik az árokban akkor a barázdamélység megfelelő.
Még van hová fejlődnünk gumicsere ügyben, de összességében elmondható, hogy a téli gumira váltás szükségességével jobban tisztában vannak a sofőrök, mint azzal, hogy miért kell nyáron nyári abronccsal közlekedni. A Goodyear egy korábbi felmérése szerint ugyanis az autósok több mint tíz százaléka nyáron is téli gumival járt, arra hivatkozva, hogy túl drágának találják lecserélni a téli gumikat nyárira, pedig ez egyáltalán nem kifizetődőbb, ugyanis a jármű nem megfelelő abronccsal nemcsak biztonságtalan, de többet is fogyaszt.
Arra a kérdésre, hogy miért nem cserélnek abroncsot, a nyári kutatásban a legtöbben az anyagiakra hivatkoztak, most novemberben azonban inkább időhiánnyal indokolták a téli gumira való átállás elmaradását. További kifogásként pedig leginkább az merült fel, hogy keveset használják az adott autót és ezért feleslegesnek tartják a cserét, vagy még mindig akadnak olyanok, akik vegyesen használnak téli és nyári gumikat. A helytelenül megválasztott abroncsok használata jelentős hatást gyakorol a jármű teljesítményére: a járművezető elakadhat a hóban, közlekedési dugót, sőt, akár balesetet is okozhat. Egy kisebb ütközéssel járó kár javítása is meghaladja általában azt a költséget, amennyibe egy téli abroncsgarnitúra kerül.
Számos kifogás és tévhit él az autósokban azzal kapcsolatban, hogy hogyan úszhatják meg a téligumi-vásárlást, lássunk néhányat ezek közül:
Első tévhit: Téli gumit csak havas, jeges utakon kell használni
Az igazság: Az abroncsváltással nem szabad megvárni az első hóesést! Ha a hőmérséklet 7°C fok alá süllyed, már akkor tanácsos téli gumira váltani, ugyanis hideg időben a nyári gumik az alacsonyabb szilika tartalom miatt megdermednek, tapadási képességük csökken, ezért megnő a balesetveszély. A téli gumiabroncsok puhábbak, a magasabb szilika tartalomnak köszönhetően rugalmasabbak, ezért jobban tapadnak hidegben.
Második tévhit: A téli gumik drágák
Az igazság: Nincs nagy árkülönbség a nyári és a téli gumiabroncsok között. Az évszaknak megfelelő abroncsok használatával azonban az összes gumi élettartalma növelhető. Egyszerűbben szólva: két szett gumiabroncs kétszer tovább tart, ha rendszeresen megtisztítják a sós latyaktól, mely öregíti az abroncsot, illetve ha az éppen nem használt gumikat megfelelően tárolják.
Harmadik tévhit: A téli gumi teljesítménye nem függ a mintázat mélységétől
Az igazság: A mintázat mélysége döntő fontosságú. Nyári és a téli gumik esetében a magyar jogszabály 1,6 millimétert ír elő mint minimálisan megengedett mintázat mélységet, de esős időben már ez sem elég, még a nyári abroncsoknál sem. A szakma ezért azt javasolja, hogy a nyári abroncsokat 3 milliméternél, a téli abroncsokat pedig 4 milliméternél cseréljük le a biztonságos közlekedés érdekében.
Negyedik tévhit: Elég, ha csak a hajtott keréken van téli gumi
Az igazság: Pontos szabálya van annak, hogyan kell felszerelni az autókra a téli abroncsokat. Megfelelő méretű és típusú abroncsot kell vásárolni, a felszerelést pedig szakemberre bízni, aki az autó mind a négy gumiját télire cseréli. Lehetőleg mind a négy abroncs azonos márkájú és típusú legyen, így kiegyensúlyozott marad a tapadás mind a négy keréken.
Tippek a téli balesetek elkerüléséhez:
- Rendszeresen ellenőrizze az abroncsok légnyomását, melynek általában 0,2 barral többnek kell lennie, mint az azonos méretű nyári abroncsokénak!
- Fokozottan ügyeljen a fékezési távolságra. A nem megfelelő gumiabronccsal felszerelt gépkocsi féktávolsága akár 50%-kal hosszabb is lehet!
- Az első ónos eső vagy havazás idején fordítson időt arra, hogy kitapasztalja autójának viselkedését. Tegyen néhány kört egy elhagyatott parkolóban!
- Hóban vagy jégen mindig egy sebességfokozattal alacsonyabban közlekedjen. Ha fékezéskor csúszni kezd, azonnal nyomja ki a kuplungot. Oldalirányú csúszáskor kormányozzon ellentétes irányba.
- A sós, lúgos latyak öregíti az abroncsot és így csökkenti az élettartamát, ezért rendszeresen tisztítsa meg a téli gumikat.
Információ azoknak, akik a technológiai indokokban bíznak:
A téli és a nyári abroncsok ténylegesen két különböző termékcsoportba tartoznak, mivel eltérő körülmények között kell teljesíteniük. A téli abroncsoknak száraz, nedves, jeges, latyakos és havas utakon, nulla fok alatti hőmérsékleten kell üzemelniük, míg a nyári abroncsoknak akár 40 fokos hőmérsékleten, száraz, illetve nedves útfelületen kell kitűnő teljesítményt nyújtaniuk. A téli gumi nemcsak a mintázatában és lamellázottságában tér el a nyáritól, hanem az összetételében is. A téli abroncsokban alkalmazott lágyabb, és ezért rugalmasabb polimer-keverékek teszik lehetővé a gumiabroncsok számára, hogy sokkal jobban teljesítsenek alacsony hőmérsékleten, illetve hideg útfelületen.
A legújabb generációjú, szilikatartalmú gumik rendkívül alacsony hőmérsékleteken is rugalmasak maradnak. A téli abroncsoknak a legkülönbözőbb körülmények között kell optimális teljesítménnyel üzemelniük, és kitűnő tapadást, valamint rövid féktávot kell biztosítaniuk latyakban, havon, jégen és száraz vagy nedves útfelületen egyaránt – hegy-, illetve lejtmenetben, fékezéskor, gyorsításkor, vagy kanyarodáskor is. Ennek megfelelően a futófelület mintázatát arra is optimalizálják, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kiszorítsa a latyakot és a vizet. A gumiabroncs mintázatát megvizsgálva különböző formákat, például speciálisan kialakított mintaárkokat, illetve háromdimenziós mikromintaárkokat (lamellákat) látunk. A mikromintaárkok (lamellák) olyan kapaszkodóéleket hoznak létre, amelyek szó szerint belemarnak a hóba és a jégbe, hogy erőteljes tapadást eredményezzenek.

Magyarországon bőven elég a négy évszakos gumi.A többi csak parasztvakítás!!!!
Autópályán vagy közúti közlekedésben egy nyári gumi felszíni hőmérséklete még téli körülmények között is 50-80C fok körüli. Téli, száraz körülmények között egy bemelegedett nyári gumi mindig jobban tapad, mint egy téli…. Viszont az indulás utáni első félórában a nyári abroncs hideg és ilyenkor egy téli gumi valóban jobban tapad, ha a külső hőmérséklet 5 fok alatti… És persze hóban, latyakban a téli gumi verhetetlen, kb. x10 jobban tapad mint a nyári… Jégen meg egyformán nem tapad sem a nyári, sem a téli…. Mivel nekem minden körülmények között autóval kell járnom, én télen téligumit használok, és másoknak is ezt javaslom. Mert télen sosincs mindig száraz idő, bármikor jöhet egy hó, havaseső, meg autóval sem éjjel-nappal megyünk, mire bemelegedne a nyári abroncs, addigra már le is parkoltunk.
ipoly! ami mindenre jó, az semmire sem jó. Paraszt vakítás a véleményed.
. . . .teljesen igazad van ipoly ! Én egy autógyárban dolgozom ( OOOO ) és mára már az autóknak több mint a fele négy évszakos gumikkal kerül átadásra a vevők részére, akik maguk választották ki a gumik méretét típusát és összetételét. Ja és még egyet, ha szabadna nekem is okosakat írnom ! Azt üzenem a négy évnél idősebb téli gumit használóknak, hogy felesleges volt lecserélni a nyári kereket, ugyan is a télikerék ennyi ideig képes megtartani a róla alkotott mutatókat, vagy is kikeményedett !
Egyetértek Ipollyal és Sopallal. Így csak annyit tennék még hozzá, hogy a mi éghajlati viszonyaink között “nincs olyan”, hogy 7 fok. Az éjszakák, sőt a reggelek is még júniusban is gyakran 7 fok alatt vannak, augusztus közepén detto. A júliusért pedig kár. Ezzel együtt én is cseréltem állandóan a nyárit a télire és viszont, de semmi különbséget nem érzékeltem. Sőt a 4 év feletti télim tényleg pocsék merev maradt. Ellenben szerintem a márkát érdemes megfizetni. Nekem a Continental 4 évszakos nagyon bejött.
ipoly, Ez a bizonyos négy évszakos gumi inkább paraszt vakítás. Ti, még mindíg nincs feltalálva az a gumi, amelyik télen lágyabb lenne, nyáron pedig keményebb anyagú. Már pedig nagyon is lényeges tulajdonsága ez a gumiknak.