/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Sokkal izgalmasabb lesz a 2009-es Budapest – Bamako

2008. március 11. 18:31   |   DG
címkék:  

A verseny útvonal minden eddiginél izgalmasabbnak és kalandosabbnak ígérkezik. Többek között egy 2700 kilométeres szuper maratoni etap is lesz.

A pletykákkal ellentétben, 2009-ben ismét Budapestről rajtol a ma már a Dakar egyetlen szellemi örököseként emlegetett Budapest – Bamako. A 2009-es futam nagyobb és összetettebb lesz, mint valaha. Eddigi történetében először, két külön útvonalon halad majd a sivatagi show. “A túra kategóriában indulók könnyebb és pihentetőbb szakaszokra vágytak, a versenyzők pedig egyre keményebb kihívásra éheznek.” – nyilatkozta a futam fővédnöke, Villám Géza. A túra kategóriában is hosszúak lesznek az etapok, de sokkal jobb minőségű utakon halad majd a mezőny. Marokkó nevezetességeit, Casablancát, Marakesh-t és Tangert is érinti majd a 300 túrázó.

A verseny útvonal minden eddiginél izgalmasabbnak és kalandosabbnak ígérkezik. Többek között egy 2700 kilométeres szuper maratoni etap is lesz Bresciatól a Szahara kapujáig. A marokkói kősivatag után komoly dűnék és idegőrlő szaharai szakaszok várnak az indulókra. A mauritán határtól Bamakoig, 300 kilométer kivételével aszfaltot nem is érintenek az indulók. “Nagyon nagy cipőt hagyott maga mögött a Dakar Afrikában. Megtisztelő, de nagyon kemény feladat ezt az örökséget átvennünk” – tette hozzá a futam kitalálója. Több olyan etap is lesz a tájékozódási tereprally futamon, amely az elmúlt években a Dakaron is kiemelten nehéz szakasznak számított.

Mindkét kategória indulói egyszerre rajtolnak majd Budapestről, és egyszerre érkeznek a Mali Köztársaság fővárosába 15 nappal később. A futamon eddig 560 csapat jelezte indulási szándékát, 150-en már be is neveztek. A túra kategóriában a nevezés már lezárult.  A rajtvonalnál az indulók több mint fele külföldi lesz.

A 2009-es futam egyik kiemelt erkölcsi támogatója a Magyar Külügyminisztérium lesz. Dr. Berta Krisztina, a konzuli osztály vezetője és a futam szervezői februárban megállapodtak abban, hogy az idén szorosabb és koordináltabb együttműködés keretében támogatja a Külügyminisztérium a Budapest – Bamakot. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, dr. Újhelyi István szintén támogatásáról biztosította a futamot és elmondta, hogy “a Budapest – Bamako kiemelkedő magyar kezdeményezés, amely alkalmas országunk hírnevének öregbítésére és a maga nemében nem összehasonlítható a Dakar Rallyval”.

Annak ellenére, hogy a “Nagy afrikai futam” egyre nagyobb és profibb, hű marad eredeti gyökereihez. Idén egy új kategóriával bővül a mezőny. A Bamako Spirit kategóriában nagyon olcsó, nagyon rossz minőségű vagy humoros járművekkel lehet indulni. A kategória célja, hogy a futam eredeti szellemiségét életben tartsa. Itt nincs nevezési díj, a keretbe bekerülni pedig videó pályázat segítségével lehet. A Bamako Spirit a túraútvonalon halad majd.

A Budapest – Bamako 2009-es januári rajtját egy háromfordulós belföldi előfutam sorozat előzi meg. Az első futam a március 28-án megrendezésre kerülő “Bázakerettye – Egy Éjszakás Kaland” elnevezésű előfutam lesz. A feladat, hogy Budapestről kell az éj leple alatt árkon-bokron eljutni Bázakerettyére. A pontos útvonal a rajt pillanatáig titkos. Az előfutam sorozat fénypontja, a mini Bamako, a hagyományos Budapest-Makó lesz.

BUDAPEST-BAMAKO 2009

Rajt: 2009. január 17. Budapest
Cél: 2009. január 31. Bamako
Táv: 8314km

Verseny etapok:

Budapest – Brescia                    851 km
Brescia – Merzouga                   2621 km (3 napos super maraton)
Merzouga – Foum Zgid              410 km
Foum Zgid – Tadalt                    450 km
Tadalt – Smara                          437 km
Smara – Tropic Of Cancer          770 km
TOC – Bou Lanoar                      370 km
Bou Lanoar – Atar                      480 km
Atar – Tidjikja                             450 km
Tidjikja – Kiffa                            400 km
Kiffa – Korera Kore                    450 km
Korera Kore – Banamba            375 km
Banamba – Bamako                  250 km


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/