/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Új csillag – Mercedes-Benz A-osztály menetpróba

2018. június 13. 18:35   |   Autoblog
címkék:  

Kipróbáltuk a kecskeméti Mercedes-Benz gyár legújabb csillagaként érkező új A-osztályt, amely fiatalos és dinamikus, ugyanakkor elődjénél jóval tágasabb és komfortosabb, technológiai fronton pedig a szegmens összes modelljénél fejlettebb.

Az A-osztály, vagyis a ’Baby Benz’ 1997-ben debütált a Frankfurti Autószalonon, s az első Mercedes modell volt az addig szűz területnek számító kompakt kategóriában. A magas építésű, rendhagyó szendvicspadlós szerkezetű (frontális ütközés esetén a motor és a váltó a padló alá csúszott, s nem nyomult be az utastérbe) A-osztály mindössze 3,6 méter hosszú volt (hosszú tengelytávú verzióban 378 cm), ám ahhoz képest igen tágasnak bizonyult. Az A-osztály egyedi koncepciójával és formájával nem aratott osztatlan sikert, ám nagyon sokat köszönhetünk neki. Egy svéd magazin által végrehajtott jávorszarvas teszten felborult, miután a Mercedes az összes addig eladott autót visszahívta és három hónapra felfüggesztette a forgalmazást. Módosította a felfüggesztést és ESP menetstabilizáló elektronikát tett az autóba, ami ma már kötelező kelléke minden új autónak és akár életeket menthet.

Az első generációs A-osztályból 2004-ig 1,1 millió darabot adtak el, míg a már a rasttati gyárban készülő második nemzedékből valamivel kevesebb, 1 millió fogyott. Formailag gyökeres változást a már hagyományos felépítésű harmadik generációs modell hozott 2012-ben, amely jelentősen sportosabb lett elődjénél. 2013-ban megjelent az A 45 AMG csúcsmodell is. Az A-osztály idén bemutatkozott negyedik generációja is a fiatalos, dinamikus irányvonalat viszi tovább, s még nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra, illetve a konnektivitási megoldásokra.

Az új A-osztály az új CLS modellel bevezetett, minden eddiginél érzelemdúsabb és sportosabb formanyelvet tükrözi, ami a kompakt modellt is emlékezetessé teszi. A frontrész emlékeztet leginkább a CLS-re; a mélyre húzott motorháztető, valamint a krómelemekkel és egyedi nappali menetfénnyel ellátott LED-es főfényszórók (feláras extra) elölnézetből progresszív, határozott kiállást eredményeznek. A markáns csillag a gyémánt mintázatú, ezüst lamellával díszített hűtőrács lefelé szétnyíló sziluettjével együtt szintén a kocsi sportos megjelenését fokozza. Az immár 4,4 méternél is hosszabb A-osztály elölről hihetetlenül jól néz ki, de általánosságban is az egyik legszebb kompakt modell a színen.

A megnövelt tengelytávolság és az átdolgozott oldalsó karaktervonal által az autó optikailag hosszabbnak tűnik. A hátsó traktus optikailag szintén szélesebb hatást kelt, amiben fontos szerepük van a széles vállaknak, valamint a kétrészes hátsó lökhárítónak. A keskeny, két részre osztott hátsó lámpatestek hátulnézetből is egyediek. Mindössze 0,25-ös légellenállási együtthatójával és 2,19 négyzetméteres homlokfelületével az új A-osztály aerodinamikai fronton is a kategória éllovasa. A kompakt szegmensben elsőként az A-osztály kínálja opcionálisan a kétrészes Airpanelt. A hűtőrács mögött elhelyezkedő zsalurendszer a hűtési teljesítményigény függvényében nyitja ki az állítható lamellákat. A rendszámtábla alatt egy második zsalurendszer helyezkedik el, amely tovább fokozza a rendszer teljesítményét.

Az új A-osztályba beülve meglehetősen rendhagyó kép fogad, amely az avantgárd és modern jelzőknek ad új értelmet. A berendezés ismerős más új Mercedesekből, mégis újszerű. A térérzet is. Az egyedülálló térkihasználás elsősorban az avantgárd módon kialakított műszerfalon jelentkezik: a tervezők első ízben itt hagyták el a műszercsoport szokványosnak tekinthető felső ívét, amelynek köszönhetően a műszerfal szárnyat idéző alapformáját nem töri meg semmi a két első ajtó között. A widescreen cockpit most már teljesen szabadon álló kialakítást kapott. Az összhatást a sportos, turbinaoptikájú szellőzőrostélyok fokozzák.

A műszerfal két, egy nagyobb és egy kisebb vízszintes fő egységre oszlik, amelyeket optikailag egy árokszerű ív választ el egymástól. Az ebben elhelyezett Ambiente megvilágítás még jobban elkülöníti egymástól a két egységet. Az új modell esetében az eddigi választék több mint ötszöröséből, akár 64 szín közül lehet választani. Ám nem csupán a színspektrum szélesebb: a különböző színekből a tervezők 10-féle színvilágot komponáltak, így hangulatos színváltások és avantgárd összhatás teszi különlegessé a modellt. A teljesen szabadon elhelyezkedő, minden változatban digitális cockpit három konfigurációban választható: két 7 colos (17,78 cm) képernyővel, egy 7 colos és egy 10,25 colos (26 cm) kijelzővel, vagy akár két 10,25 colos képernyővel.

Ennél izgalmasabb és látványosabb műszerfallal a kompakt kategóriában nem találkozunk. Nehéz belekötni, hiszen stílusos az összkép, továbbá elsőrangú az anyaghasználat és a kidolgozás. Az A-osztály ezen a fronton és helykínálat terén fejlődött a legtöbbet. Elöl és hátul is sokkal nagyobb a hely, immár hátul sem büntetés utazni, mint az elődben. Van elegendő láb- és fejtér hátul is, emellett a be- és kiszállás is könnyebb. A csomagtér is bővült, mégpedig 29 literrel, így már 370 literes. A két részre osztott hátsó lámpatesteknek köszönhetően a nyílás 20 centiméterrel szélesebb, miközben a csomagtérpadló 11,5 centiméterrel hosszabb.

Az A-osztály szinte már zavarba ejtően gazdagon szerelhető fel, és innovatív új extrákból sincs hiány. Egyik ilyen az MBUX koncepciójú multimédiás rendszer, melynek jellegzetessége a mesterséges intelligenciát használó tanulóképesség. Az MBUX élményt a felszereltség függvényében a nagyfelbontású, érintőképernyős média kijelző, a navigációhoz kérhető, úgynevezett Augmented-Reality funkció, valamint a „Hey Mercedes” hívószóval aktiválódó beszédvezérlés funkcióval felvértezett cockpit-rendszer fokozza. Az érintőképernyő az MBUX esetében a teljes érintésen alapuló koncepció részegysége, amely az érintőképernyőn kívül a középkonzolon lévő, elődjénél sokkal jobban használható touchpadet és a kormánykerék érintésérzékeny, touch-control gombjait is magába foglalja.

Az augmented reality funkció az előre néző kamera valós képével egészíti ki a navigáció információit és dinamikus jelekkel is segíti a tájékozódást. A „Hey Mercedes!” felszólítással pedig a hangutasításos rendszerben találjuk magunkat, ahol egy sor különböző dolgot kívánhatunk, amelyeket az autó igyekszik teljesíteni. A rendszer egyelőre nem tud magyarul, de remekül értette a mi nem oxfordi angolunkat is. Elég például, ha azt mondjuk, melegünk van, amire válaszlépésként az asszisztens lejjebb viszi a hőmérsékletet és feltekeri a ventilátort. Az új A-osztály egyértelműen az okoseszközöket készség szinten kezelő Y-generáció autója, digitális kezelési koncepciójával, temérdek funkciójával és beállításával valóságos kánaán. Csak az ember igyekezzen a lehető legtöbb mindent indulás előtt testre szabni.

Az A-osztályban újdonság a multikontúr üléscsomag, amely az ülésfűtés mellett ülésklimatizálást és masszázsfunkciót is magában foglal. Elképesztő a vezetői asszisztens rendszerek arzenálja is, egyes funkciók egyenesen az S-osztályból érkeztek. Az A-osztályban első ízben érhető el részben autonóm vezetés, melynek egyik komponense, az aktív követésitávolság-tartó asszisztens térkép- és navigációs adatokat is használ, tehát figyeli az útvonalat. További újdonság az aktív vészmegállító asszisztens és az aktív sávváltás asszisztens is. Az aktív fékasszisztens is sokat tud, észleli és felismeri a gépjármű útját keresztező gyalogosokat és kerékpárosokat is.

Kétféle erőforrással próbáltuk az autót, egy A 200 és egy A 180d modellt vezettünk és nagyon elégedettek voltunk. Az A 200-ban nevével ellentétben nem 2 literes benzinmotor teljesít szolgálatot, hanem csupán egy 1,33 liter lökettérfogatú, Renault-eredetű egység, melynek érdekessége a hengerlekapcsolás funkció. Az apró benzinest azonban kár lenne lenézni, ugyanis derekasan, nagy elánnal mozgatja az autót, visszafogott fogyasztás mellett. 163 lóerőt és 250 newtonmétert tud, mindössze 8 másodperc alatt gyorsít százra. Ereje és rugalmassága minden helyzetben meggyőző, miközben hajtva, döntően autópályán 7,5 liter körül fogyaszt. Kiváló a hozzá kapcsolt 7-fokozatú duplakuplungos váltómű is.

Az A 180d-ben sem 1,8 literes dízelmotor, hanem egy kisebb, 116 lóerős és 260 Nm nyomatékú 1,5 literes dCi aggregát dohog, amelyet szintén picit átfésültek az A-osztály számára. Nem tudom, hogyan sikerült a mérnököknek, de a gázolajos hangja nem tipikusan kerregős, sőt, olykor nem is egyértelmű, hogy milyen motorral van dolgunk. A járása is roppantul finom, emellett szerény az étvágya. Mi 5 literes átlaggal tettük meg a Kecskemét-Budapest viszonylatot. A piaci induláskor az új A-osztály egy 224 lovas és 350 Nm nyomatékú 2 literes turbómotorral is megvásárolható. Mindkét benzines erőforráshoz szériában jár a részecskeszűrő.

Az első futómű az összes eddigi A-osztályhoz hasonlóan McPherson kialakítású. A hátsó tengelynél az erősebb modellek, mint például az A 250, valamint az összes 4MATIC változat egy összetett négylengőkaros hátsó futóművel van felszerelve. A hátsó futóművek egy különálló bölcsőhöz rögzülnek, a karosszéria és a bölcső között pedig egy gumiágy fekszik, csökkentve az utastérbe jutó vibrációkat, valamint a futóműzajokat. Összességében a futóművek alumíniumtartalma a kategóriában minden konkurens modellénél magasabb. A belépő modellek – az A 200 és az A 180 d – csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapnak. Ezzel is ügyesen mozog az A-osztály, de a nagyobb, 18 és 19 colos felnikkel szerelve nehezen tűri a keresztbordákat és a lyukakat.

Az új Mercedes-Benz kompakt autócsalád gyártása öt termelési egységben, három kontinensen indul 2018-ban. A rastatti gyárat követően megkezdődik az összeszerelés Magyarországon, Finnországban, Kínában és Mexikóban is. A Kecskeméten 2012 márciusában megnyitott gyár az első Németországon kívüli európai Mercedes-Benz személyautógyár. Az ötszázezredik itt gyártott jármű 2016 februárjában gördült le a gyártósorról. A nem kizárólag Kecskeméten gyártott B-osztály mellett az összes CLA Coupé és CLA Shooting Brake itt készül a világ minden országa számára. 2018-ban az új A-osztály gyártása váltja fel a magyar helyszínen a B-osztály gyártását.

Az új A-osztály hazánkban 9 295 360 forinttól vásárolható meg (A 200 kézi váltó), az A 180 d változat 9 463 000 forinttól érhető el. Az A 250 11 107 000 forintba kerül. Az új generációs kompakt Mercedes így körülbelül 10 százalékkal drágább a kifutó modellnél, ám a felárat a bővebb alapfelszereltségével kompenzálja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/