Világelső beltéri radarrendszert fejlesztett a Volvo
A Volvo Cars mérnökei által kifejlesztett, új beltéri radar eléggé pontos és érzékeny ahhoz, hogy észlelje a legapróbb, akár egy milliméternél is kisebb kitéréssel járó mozgást – például egy alvó csecsemő önkéntelen mozdulatait. Ez az első olyan rendszer a világon, amely a jármű teljes belső terét lefedi, beleértve a csomagtartót is.
A Volvo új radaros rendszere, amely a hamarosan bemutatkozó, tisztán elektromos Volvo EX90 fedélzetén debütál, egy olyan tragikus balesetet hivatott megelőzni, amellyel évről évre túl sok családnak kell szembesülnie. A hivatalos adatok szerint 1998 óta csak az Amerikai Egyesült Államokban több mint 900 gyermek vesztette az életét autók túlmelegedő utasterében. A tragédiát tovább súlyosbítja, hogy ezeknek a haláleseteknek a többsége azért következett be, mert a szülők egyszerűen megfeledkeztek arról, hogy gyermekük az autóban tartózkodik. A Volvo szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a jövőben ez soha ne fordulhasson elő.
A Volvo új, beltéri radarrendszerét elsőként a november 9-én bemutatkozó Volvo EX90 modellhez kínálják majd (ahol a törvényi szabályozások ezt megengedik), méghozzá az alapfelszerelés részeként. A rendszer az ezt követően piacra lépő, további Volvo modellekben is megjelenik majd.
A tetőkonzolba, a tetőre szerelt olvasólámpákba, valamint a csomagtartóba beépített szenzorokkal dolgozó új rendszer az első olyan megoldás a világon, amely az autó teljes belső terében képes észlelni az egy milliméteresnél is kisebb kitéréssel járó mozgást. Annak érdekében, hogy a rendszer minél nagyobb arányban lefedje a belső teret, és érzékelje, ha egy gyermek vagy kisállat az utastérben maradt, az utastér teljes hosszában, valamint a hátsó csomagtartóban egyaránt érzékelőket helyeztek el.
Akkor a leghatékonyabb a figyelmeztetés, amikor a vezető megkísérli bezárni az autót. Egyrészt ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy intézkedjenek, és ne hagyják bent családtagjaikat az autóban, másrészt így elkerülhető az a „fásultság”, amelyet a túl sokszor ismétlődő figyelmeztetések váltanak ki, érzéketlenné téve az embert a riasztásra. Amikor a vezető bezárná az autót, bekapcsol a beltéri radarrendszer és megállapítja, hogy tartózkodik-e ember vagy állat az utastérben. Amennyiben igen, a központi zár nem reteszelődik, és az autó középkonzolján megjelenik egy üzenet, amely arra figyelmezteti a vezetőt, hogy ellenőrizze a belső teret.
Amennyiben a rendszer ember vagy állat jelenlétét észleli a belső térben, képes arra, hogy működésbe hozza a klímaberendezést, ezzel javítva a hőkomfortot, valamint mérsékelve a hőguta vagy – télen – a kihűlés kockázatát.