2007. április 18. 18:46   |   Autoblog
címkék:  

Raikkönen elégedetlen a kvalifikációval

A Ferrari mindent bevet.

A finn Kimi Raikkönen erről egy interjúban beszélt erről, ahol nem fukarkodott a kritikus megállapításokkal sem. “Egyértelmű, hogy a fő problémánk az időmérőn nyújtott teljesítménnyel van. A versenyen jók vagyunk, bárkivel felvesszük a versenyt, de egyelőre még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk.”

Raikkönen ellen szól, hogy csapattársa ugyanazzal az autóval kétszer is a pole-ból indult. Igaz, utána viszont sokszor ő tűnt el a finn árnyékában. “A bahreini hétvége nehéz volt a számomra. Az autó nem úgy viselkedett, ahogy azt én szerettem volna, és nem is csináltunk mindent helyesen. Huszonkét pontom van, ami jó, de optimális esetben a fennmaradó összes pont is elérhető lett volna. Biztos vagyok benne, hogy sokkal gyorsabbak leszünk, ha a teljesítményt optimalizálni tudjuk a soron következő teszteken.”

Raikkönen hangsúlyozta, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a Ferrari átgázol mindenkin a 2007-es szezonban. Az ő meglátása szerint roppant kemény csaták alakulnak majd ki év közben.

“Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a küzdelem kimenetele egy hajszálon fog múlni. Jelenleg minimum két autó és négy versenyző azonos szintet képvisel. Nagyon kemény harc lesz a pályán. A szurkolók, nézők izgalmas, látványos futamokra készülhetnek. Ezzel szemben nekünk ez a kiegyenlítettség azt jelenti, hogy a lehető legkisebb hibát sem véthetjük, ha nyerni szeretnénk.”

A Ferrari szezon eleji előnye minimálisra zsugorodott, és ez nyugtalanítja is a finnt, de szerinte a teszteken visszaszerezhető az előny. “Igen magabiztos vagyok, hogy a dolgok megváltoznak, miután beépítettük az autóba az új fejlesztéseket. Nagyon remélem, hogy sikerül a Ferrarit a vezetési stílusomhoz igazítani.”

“Összességében az olasz istálló jól áll, és egy újabb fejlődéssel egy nagyon jó szezon kerekedhet ki 2007-ben a Ferrari számára” – zárta szavait Kimi Raikkönen.