2014. január 15. 08:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Ajánlatunk tehetős maffiózóknak

A legújabb páncélozott Audi A8 L Security még a VR 7-es osztályzatú golyóállósági minősítést is megkapta, így – akár egy tanknak – nincs természetes ellensége, ráadásul olyan kényelmes, mint mezei társai.

Az Audi bemutatta legfrissebb hosszított tengelytávú A8-as modelljének extrabiztonságos kiadását, mely megkapta a civil járművek körében használatos legmagasabb minősítést.

Bár látszólag egy sima luxusbálnának tűnik, ez csupán a megtévesztés része. A lemezek egy igen komolyan felépített négykerekűt takartnak. Például a hivatalosan megszerzett VR 7-es kategória azt jelenti, hogy a kocsiszekrény acélelemeinek és 300 kilogrammos üvegezésének a NATO-szabványú keményebb fegyverekkel leadott lövéseknek is ellen kell állniuk, míg az autó egyes részeire kapott 9-es és 10-es minősítés a kézigránátok és detonátorok által okozott robbanások ellen is strapabíróvá teszik az A8 L Security-t. Ez nem csoda, hisz az utastér páncélozása már önmagában 720 kilogrammot tesz ki.

Az alapcsomagot persze még olyan kiegészítőkkel is feldobhatják a megrendelők, mint a segélykérő rendszer, a vészhelyzetben aktiválható friss levegővel teli tartály és füstszűrő, a tűzoltó berendezés, vagy a sziréna, a külön kireteszelhető ajtók, a baleseti adatokat rögzítő rendszer, vagy a konvojban haladást segítő rendszer.

Az 5,27 méter hosszú (3,12 méteres tengelytávú) óriást kétféle motor hajthatja. A gyengébbiket a 4.0 literes V8-as TFSI képviseli 435 lóerővel (320 kW) és 600 Nm-rel. A borzasztó többletsúly ellenére 7,5 másodpercig tartó százra gyorsulása, valamint 10,9 literes átlagfogyasztása irigylésre méltó. Az erősebb egység egy szívó W12-es FSI 500 paripával (368 kW) és 625 Newtonméter forgatónyomatékkal. Ez az erőmű 7,1 szekundumos sprintidőt és elektromosan korlátozott 210 km/órás végsebességet tesz lehetővé 13,5 literes átlagfogyasztás mellett.

Már a kisebbik modell is megkapja az Audi LED-technológiás fényszóróit, míg a nagyobb a Matrix LED világítótestekkel tündökölhet. Az esetleges rendeléseket már most felveszi az Audi, és az első modellek várhatóan a harmadik negyedévben kerülhetnek boldog tulajdonosuk garázsába.