2014. február 14. 16:30   |   Autoblog
címkék:  

Farmotoros az új Renault Twingo

Két évtizeddel azután, hogy a Renault az első Twingóval forradalmasította a miniautó szegmenst, az utód tervezésekor ismét sajátos megközelítést alkalmazott. A mérnökök tiszta lappal indultak és megalkották a Twingo új generációját, amelyben hátul van a motor.

A Renault 2008-ban kezdte el az új Twingo fejlesztését és szövetségesre lelt a Daimlerben, aki akkor éppen a két- és négyajtós Smart új generációjával kapcsolatban ötletelt. A kezdeti tárgyalások után 2010-ben megállapodtak egymással, hogy közösen fejlesztik az új Twingo, valamint a két- illetve négyajtós Smart modelleket. A Twingo többek között ezért is kapott farmotort, ami nagyobb belső tér kialakítását tette lehetővé és meglepően fordulékonnyá teszi az autót. A tervezők kitolták a kerekeket a karosszéria sarkaiba, és a lehető legkisebb motorblokkot használták, a Twingo tengelytávja és utasterének mérete így a nagyobb autókéval vetekszik.

Az új Twingo dizájnja is tükrözi a francia mérnökök kreativitását. Aranyos és vidám, amelyet élénk színei és ötletes karosszéria díszítései is hangsúlyoznak. A négyféle fényezés, valamint a számos személyre szabási lehetőség azt jelenti, hogy a Twingo többféle személyiséget vehet fel, a városiastól a sportosig, a nőiestől a férfiasig. Az eleje nagyon karakteres a fekete hátterű Renault emblémának, a nagyméretű fényszóróknak és a LED-es nappali fényeknek köszönhetően, amelyek sajátos tekintettel ruházzák fel. Némi Renault 5-ös is felfedezhető az autóban, a hátsó szélvédő és a széles vállak a szintén farmotoros Renault 5 Turbót juttatják eszünkbe. A Twingo amennyire cuki, olyan sportos kiállású is; le a kalappal a Renault előtt.

Az új Renault Twingo a márciusi Genfi Autószalonon ünnepli a világpremierjét, s akkor majd többet is megtudhatunk róla. Láthatjuk majd belülről is és megismerhetjük a műszaki paramétereit.