2006. január 20. 13:30   |   Autoblog
címkék:  

Új Mercedes SL Genfben

A Mercedes a Genfi Autószalonon mutatja be a külsőleg picit, motorikusan annál többet változott, hatodik generációs SL-t.

Az 1954-ben “szárnyas” 300 SL-ként debütált roadster legfrissebb verziójának karosszériája csak apróbb részleteiben változott (az első lökhárítón egy helyett három a légbeömlő, négy helyett háromcsíkos a hűtőrács, a hátsó lámpaburák pedig átlátszóbbak, közepükön fehér csíkkal), az igazi újdonságot a még erősebb benzinmotorok jelentik. Belül sem történt semmi forradalmi, az anyagok tapintásra jobbak, mint voltak, s néhány kezelőszerv is csekély mértékben átalakult.

Szóval a lényeg a teljesen kicserélődött motorpaletta, az alapmodell SL 350-ben például a régi 3,7-es helyett a már ismert 3,5 literes V6-os dolgozik, amelynek 272 lóereje 6,6 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára az autót. Az SL 500 az új fejlesztésű, az S osztályban debütált 388 lóerős, 530 newtonméteres nyomatékot produkáló V8-as blokkot kapta, ezzel az erőforrással 5,5 másodpercig tart a százas sprint.

A csúcsmodell SL 600 a V12-es, 5,5 literes dupla turbós egységet kapta, amely nem új, csak teljesítményét fokozták. Így az eddigi 500 helyett 517 lóerőt és 830 newtonméter nyomatékot produkáló roadsternek csupán 4,5 másodpercre van szüksége, hogy elérje a 100 km/órát. Ehhez az egy motorhoz jár ötsebességes automata, a másik kettőhöz a 7G-Tronic hétfokozatút adják.

Az SL mindhárom tagja új kipufogórendszerrel gazdagodott, az alapmodell kivételével széria az Active Body Control (aktív futómű) továbbfejlesztett változata. A megújult SL a Genfi Autószalonon debütál, és még ugyanabban a hónapban eljut a nyugat-európai kereskedésekbe is. Az SL 350 alapára 81, az SL 500-é 102, az SL 600-é 134 ezer euró lesz.