2016. január 13. 18:50   |   Autoblog
címkék:  

Michelisz Norbi gyári Hondásként folytatja

A Honda bejelentette, hogy a 2016-os szezonban az FIA Túraautó-világbajnokságban Michelisz Norbert gyári pilótaként áll rajthoz. Csapattársai a korábbi világbajnok, Robert Huff és Tiago Monteiro lesznek.

Norbi az elmúlt évtizedben a Zengő Motorsporttal ért el nagy sikereket, két alkalommal nyerte meg a privát pilótáknak fenntartott Yokohama Trophyt, és több alkalommal utasította maga mögé a gyári autókat.

Norbi nyilatkozata:

„Nagyon köszönöm Zengő Zoltánnak és a teljes csapatnak az elmúlt évek közös munkáját, a tőlük kapott áldozatos és profi támogatást, mely versenyzői pályafutásomat ilyen magasságokba emelhette. Izgalommal tölt el, hogy a Honda gyári pilótájaként, a JAS Motorsport színeiben indulhatok az FIA Túraautó-világbajnokságon. A Zengő Motorsport égisze alatt már az elmúlt három szezonban is Hondával versenyeztem, aktívan együttműködve a gyári csapattal, így a közös munka során rendkívül szoros viszony alakult ki közöttünk. Az összefogásnak köszönhetően több futamot is nyertem és tavaly a Yokohama Trophy győzteseként zártam az évadot. Hálás vagyok a Hondának, hogy bizalmat szavazott nekem, és remélem, hogy méltón viszonozhatom ezt az idei szezonban.”

Juni György szavai:

Igaz a hír, és nem is mondhatom, hogy meglepődtünk. Tíz éve ezért kezdtünk el közösen dolgozni: Michelisz Norbi a Honda gyári alakulatában folytatja, a korábbi világbajnok Robert Huff, és a portugál Tiago Monteiro csapattársaként. A korábban szintén világelső Gabriele Tarquini szerződése lejárt. Megtiszteltetés volt ellene küzdeni!

Tavaly volt tehát tíz éve, hogy megismertük Norbit, most meg, ahelyett, hogy remegő kézzel írnám a búcsúzó sorokat, és telebőgnék egy raklap papír-zsebkendőt, rezzenéstelenül írom: pontosan az történt, amit szerettünk volna mindig is. Tudtuk, hogy a világbajnokság megnyeréséhez sokkal-sokkal több pénz, és annál is több kell a technikai oldalon, és ezt, ebben a konstrukcióban nem fogjuk tudni nyújtani soha. Megkeményített már minket annyira a bokszutca, hogy erről ilyen nyugodtan tudjunk beszélni.

Büszkén írom le, hogy csapatunk kinevelt egy profi autóversenyzőt, konkrétan a semmiből. És azt is büszkén írom le, hogy ezalatt a Norbival eltöltött évtized alatt, csapatunk minden tagja felnőtt, és a világ élvonalába tartozó munkát végzett. Egyre többet és többet. Michelisz az üres Hungaroringen kezdte, egy romos Astrával pár körön át, és hat évre rá rendszeresen megtelik miatta, miattunk a rajt-célegyenes, világbajnoki futamon. Ma, Michelisz Norbinak szurkolni, program. Konkrét foglalás a családi naptárakban, legtöbbünknél.

Köszönjük a MOL-csoportnak, hogy a támogatók élére állt, és köszönjük minden támogatónknak a bizalmat és a lehetőséget. Jó érzés megélni, hogy meglátták már időben Norbi tehetségét, és a csapat húzását. Köszönet a Hondának és az olasz JAS Motorsportnak is, hogy közelebb engedett minket a tűzhöz technikailag, mint egy átlagos privát csapatot. Anyagi forrás és megfelelő technika nélkül, ebben a sportágban soha nem tudsz eredményes lenni. Ez az egyetlen dolog nem változott az autósport több mint száz éves történetében.

Köszönjük Norbi páratlan hozzáállását, szakértelmét, profizmusát, és lelkét! Mi is sokat tanultunk tőle. Együtt voltunk erősek! És leginkább, veletek a hátunk mögött, voltunk még erősebbek! Ezért nem győzünk köszönetet mondani Nektek!

Ez utóbbi év viszont már egyértelműen felvetett bennünk egy rossz érzést. Létezik, hogy már nem segítői, hanem lassan akadályozói vagyunk ennek a szuper-tehetséges fiatalembernek? Lehet, hogy eljött az idő, amikortól pont miattunk nem tudja már elérni a céljait? Aztán láttuk Norbi őszi vívódását azon, amin nem volt szabad vívódni. Menjen vagy maradjon? Ragaszkodott hozzánk a végsőkig, de az álmaihoz is. Az ő álma pedig valahol a mi álmunk is. Ha csak így lehet megugrani, lépni kell, mert különben nem nyerhetünk.

Norbi története legyen mindenkinek reménysugár. Egy csendes fiú a szomszédból, aki a szemünk előtt nőtt fel, és vált valóban híres autóversenyzővé. Ahova most lépett, oda mindannyian nem mehetünk vele, de Ti igen! Nélkületek nem tudja megnyerni!

Persze, hogy igazságtalan az élet, de pont ilyen érzés lehet, amikor kirepül az ember gyermeke. Szurkolunk neki és támogatjuk, szeretjük, ahogy csak tudjuk! És abban is biztos lehet, hogy a szülői ház kapui mellett, ennek a csapatnak a kapui is mindig nyitva fognak állni előtte. Amúgy Norbi nem repül messze. Egy színdarabban játszunk majd jövőre is, és az öltözője is ott lesz mellettünk a szomszéd garázsban.

Nekünk pedig nincs más hátra, mint hátra! Vagyis elölről kell kezdeni! Nem mondom, hogy nem izzott a telefon az elmúlt hetekben, megható volt látni, hogy ennyien versenyeznének velünk szívesen. Bajnokok, feltörekvő fiatalok, sokan külföldről is. Mégis azt érezzük, amíg lehet, ki kell tartanunk a magyar tehetségek mellett, így lenne kerek a történet. Persze, ha minden bukik, az életösztön diktálhat mást, ha ott akarunk maradni az elitben.

Az autó elérhető, és hitünk is van! Hiszünk továbbra is a magyar fiatalokban, és hiszünk a tehetségekben, és mint tudjuk, egy Norbinál is gyorsabb versenyző megszületett valahol. Na, őt keressük! A jó hírem pedig, hogy közösen. Norbi vállalta, hogy szakmailag a csapattal marad, vagyis konzultációkkal fogja segíteni versenyzőnket, aki majd öt-hat év múlva, egy újabb generációt csábíthat a Ringre.

Fura az élet. Norbi abban nem bízhatott az elején, hogy eljutunk ide. Egy mostani újonc meg attól félhet, soha nem juthat el oda, hogy gyorsabb legyen nála. Mind a kettő igen hosszú út, és az egyik a szemünk előtt már meg is valósult.