2016. január 23. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: A 800 milliós olasz csődör

Mi az? Piros, olasz, borzasztó keveset futott és akár 2,8 millió dollárért is gazdát cserélhet? Egy hibátlan, több mint 30 éves Ferrari 288 GTO, amit hamarosan elárvereznek Amerikában.

A híres F40, Enzo és 250 GTO (na meg persze a szuperhibrid LaFerrari) mellett az egyik legtöbbet emlegetett modell a 288 GTO, melynek szépsége 30 év után csak még vonzóbb lett, ráadásul, aki egy ilyen autót tudhat magáénak, az valószínűleg a felső tízezerbe tartozik, ugyanis csillagászati áron szoktak gazdát cserélni a hibátlan példányok.

Legutóbb az RM Sotheby aukciós ház hívta fel a közönség figyelmét egy makulátlan 1985-ös változatra, amelyet hamarosan Arizona államba visznek árverésre. Az előzetes becslések szerint az autó értéke 2,4-2,8 millió dollár – azaz 7-800 millió forint – közé tehető köszönhetően annak, hogy órájában még 15 000 kilométer sincs, valamint a Ferrari Classiche intézet által is tanúsítva lett.

Az már csak hab a tortán, hogy elektromos ablakokat és klímát is kapott a gyárban. Első tulajdonosát tíz évig szolgálta, majd több gyors kapcsolatot követően 2011-ben kötött ki jelenlegi gazdájánál. A múltjában olyan érdekességeket találhatunk, minthogy több neves rendezvényen is részt vettek vele, illetve szerepelt a Playboy és az Automobile magazinokban is – bár ez aligha fogja érdekelni a legmagasabb ajánlatot adó jövendőbeli tulajdonost.