2016. szeptember 02. 18:10   |   Autoblog
címkék:  

Stílust váltott a Kia Rio

Az alapjaiban új, negyedik generációs Kia Rio hivatalos világpremierjét szeptember 29-én tartják a Párizsi Autószalonon, de a Kia már most nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotókat. A Kia legkisebb modellje határozott, sportos külalakot öltött magára.

Az új Rio formaterve a márka németországi és amerikai (Kalifornia) stúdióiban született, ám a folyamatokat a koreai (Namyang) központ koordinálta és fogta össze. Az új külsőt a határozott vonalak és a finoman kidolgozott feszes felületek határozzák meg, az autó orrán a Kia védjegyének tekinthető tigrisorr hűtőmaszk legújabb változata látható: alacsonyabb és szélesebb is, mint korábban.

A korábbiaknál keskenyebb és kidolgozottabb formájú vetítőlencsés fényszórók menetfényei U alakúak, az első lökhárítóban pedig kijjebb kerültek az áttervezett vonalú ködlámpák. Az új Rio 5 mm-rel szélesebb elődjénél (1725 mm), és hoszabb is lett 15 mm-rel (4065 mm), tengelytávja kereken egy centit nőtt (2580 mm). Az első túlnyúlás hosszabb, a hátsó rövidebb az elődmodellénél, a magasság 5 mm-rel csökkent (1450 mm). A hátsó szélvédő jóval meredekebb lett, a hátsó lámpák LED-esek.

Az alapjaiban új utastérben a középkonzol nagyfelbontású “lebegő” érintőképernyője új elem. Erről irányítható a navigáció, az audiorendszer és az összes kapcsolódási funkció is, a középkonzol gombjainak száma így jelentősen lecsökkent. A kárpitozás fekete vagy szürke színben válaszható, szövetből vagy műbőrből mindkét árnyalat esetében. A különleges Red Pack kivitelben vörös és fekete műbőr kárpitelemek burkolják az üléseket. A többi beltéri elem részben fényes fekete vagy fémszínű.

Az új Kia Rio európai kiviteleinek gyártása 2016 végén indul, a kategóriában különlegesnek számító műszaki, biztonsági megoldásokkal és csatlakoztathatósággal, kifinomult futóművel, precíz kezelhetőséggel. A Rio a Kia legsikeresebb modellje világszerte, tavaly összesen több mint 473 000 talált belőle gazdára.