2017. január 25. 16:25   |   Autoblog
címkék:  

Az új GT minden idők leggyorsabb Fordja

Az új GT a leggyorsabb sorozatgyártású Ford a márka történetében. Kiderült ugyanis, hogy a szuperautó 647 lóerős, s alacsony tömege, illetve páratlanul aerodinamikus karosszériája miatt 347 km/órás végsebességre képes. Versenypályán pedig mind a McLaren 675 LT-t, mind a Ferrari 458 Specialét maga mögé utasította.

2017 Ford GT

A Ford új szupersportkocsija hű maradt nevéhez és gazdag versenysportos múltjához. Egy tavalyi teszt során, a kanadai Calabogie Motorsports Park pályán, ideális körülmények között, ugyanazzal a sofőrrel a volánnál megjavította a McLaren 675LT és a Ferrari 458 Speciale idejét. A GT ideje 2:09.8 volt, míg a McLarennél 2:10.8, a Ferrarinál 2:12.9-es köridőt mértek.

All-New Ford GT Supercar’s Digital Instrument Display

A Ford korábban 600 lóerő fölé saccolta a GT 3,5 literes V6-os Ecoboost erőforrásának teljesítményét, ám most a pontos adat is napvilágot látott: a blokk 647 lóerőt és mellé 745 Nm nyomatékot termel. A forgatónyomaték 90 százaléka már 3500-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. A GT száraz tömege mindössze 1360 kilogramm, ami két fő konkurense, a McLaren 675LT és a Ferrari 488 GTB közé helyezi. Esetében minden lóerőnek csupán 2,16 kilogrammot kell mozgatnia. Az alacsony tömeghez pedig aktív felfüggesztés és aerodinamika társul, a GT így rendkívül ütőképes jármű.