2018. október 06. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A Porsche azt állítja, képes lefelezni a Tesla töltési idejét

Az Audi közelmúltban tett bejelentése után nem meglepő módon a szintén Volkswagen tulajdonban álló Porsche is jelezte, hogy képes lesz radikálisan csökkenteni újonnan kifejlesztett elektromos járművei töltési idejét, amihez persze a megfelelő töltőállomás is szükséges.

Komoly fejlődésen megy keresztül a néhány éve még csak gyerekcipőben botladozó elektromos autózás, amely töltési ideje már közelíti a belsőégésű motorral szerelt járművek tankolási tempóját.

Ebben most úgy tűnik, élen jár a Volkswagen csoport, amelynél először az Audi jelentette be, hogy az e-tron GTem csak egy gyönyörű elektromos szedán lesz, hanem a gyorstöltés királya is, hiszen teljesen lemerült állapotából is 12 perc alatt lehet majd 80%-ra tölteni.

Most azonban érkezett a válasz a Porschétől, méghozzá Klaus Zellmer, a márka Észak-Amerikai vezérigazgatója árulta el egy interjúban, hogy az új Porsche Taycan 15 perc alatt tud majd 80%-os szintre töltődni teljesen lemerült állapotából – amely „épp annyi idő, mint megtankolni egy bármilyen autót, s közben meginni egy csésze kávét”.

A gyártó a tengerentúlon az Electrify America hálózatának segítségével lesz képes tartani ezt a szintidőt, amely nagyjából fele a Tesla vagy például a Jaguar által ígért értékeknek. Az persze egy hatalmas kérdőjel, hogy az akkumulátorok hosszabb távon hogy fogják bírni a 350 kW-os, 800 voltos gyorstöltéseket, de a szintén pár év alatt érezhetően megnőtt megtehető hatótáv a telepek gyors fejlődésének is volt köszönhető, így talán egyre kevésbé kell majd tartani ettől a faktortól.

Az emissziómentes autózás rákfenéje az időigényes töltés mellett a sportos vagy autópályás haladás közben jelentkező (akár) többszörös fogyasztás, amit egyelőre nem tudtak legyőzni a mérnökök.