2019. május 06. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Brutális teljesítményt kapott a BMW M850i

A belga BR-Performance egy igen komoly erősítést tett elérhetővé a BMW luxuskupéjához. Az M850i 530 lóerejéből 680-at sikerült kifacsarnia a tunernek, így a hamarosan érkező M8-at is túlteljesíti az izmosított vas.

Már megjelenésekor is tudni lehetett, hogy nem a széria csúcsa a BMW M850i modellje, de legalább ennyire biztos volt az is, hogy a nemesítő cégek nem hagyják parlagon a bajor sportkupé orrában szolgálatot teljesítő 4.4 literes V8-ast.

A G-Power már előjött saját csomagjával, mely 670 lóerő (493 kW) mellett 890 Nm-t csavar ki a duplaturbós aggregátból, legutóbb pedig a BR-Performance állt elő saját megoldásával, amely egészen hasonló értékeket produkál, mint a G-Power csomagja.

A belga tuner azonban még 10 paripát, szám szerint összesen 680-at hozott ki a motorból, ami mellé 850 Nm csúcsnyomaték társul. Habár hivatalos adatokat egyelőre nem közölt a cég, a G-Power csomagjának köszönhetően 3,7-ről 3,1 másodpercre csökken a százas sprint, míg a végsebesség a 250-es korlátozásról felemelkedik 320 km/órára.

A BR-Performance ráadásul ezt csak egyes lépcsőnek nevezte meg, így minden bizonnyal érkezni fog egy még izmosabb csomag is, addig azonban be kell érnünk ezzel, illetve a tudattal, hogy az érkező M8-as 600 és 625 lóerő közötti teljesítménye ugyanebből a blokkból máris lemaradás – bár azt a gyárban érik el a mérnökök! Egyelőre nem sokat tudni az M8 tulajdonságairól, de három szekundum körüli sprintidőt remélünk.

Azt pedig, hogy a belga tuner M850i-je mire képes, az alábbi fékpados mérés is alátámasztja: