2019. június 13. 18:35   |   Autoblog
címkék:  

Így tekerhet biztonságosan a városban

„A kerékpáros egyenjogú részvevője a közúti forgalomnak” jelentette ki Andreas Scheuer, a konzervatív bajor CSU-hoz tartozó közlekedésügyi miniszter. A fenti jelszónak megfelelő változások várhatók a német KRESZ-ben.

A miniszter arra is hivatkozott javaslataiban, hogy – főként a városokban – mind veszélyesebb kerékpáron közlekedni. Míg 2017-ben 328 kerékpáros vesztette életét a közúti forgalomban, az előzetes adatok szerint tavaly még ötvennel többen.

fahrrad.de

fahrrad.de

A várható változtatások a közlekedés németországi rendjében többek között az alábbiak:

  • A járműveknek előzésnél a városokban legalább 1,5 m, külterületen 2 m távolságot kell tartaniuk a kétkerekűektől. Jelenleg csak „elegendő távolság” az előírás
  • Külön jelzőlámpák engedik meg a jobbra kanyarodást, csak kerékpárosoknak. A rendszabály Dániában és Franciaországban már jól bevált
  • Az autóutakhoz hasonlóan lesznek a kerékpárutakon is szakaszok, ahol korlátozzák a sebességet. Ugyanakkor a kerékpáros gyors-utak, ahol például munkába ingáznak az emberek, külön jelzést kapnak
  • Megengedik kerékpárosok egymás melletti haladását – amennyiben azok ezzel nem akadályozzák a közlekedést
  • Kereszteződéseknél, ahol kerékpáros út is fut, a sarok előtt 5-10 méteren tiltják a parkolást, hogy a kerékpárosok láthassák a forgalmat
  • Külön parkolóhelyeket jelölnek ki a teherszállító bicajok számára
  • Új tábla figyelmezteti majd az autósokat szűk, veszélyes helyeken, hogy ott tilos kerékpárosokat előzni
  • A települések szélesebb lehetőséget kapnak, hogy egyirányú utcákban engedélyezzék a kerékpárforgalmat az ellenkező irányban is.

A tervezett intézkedéseket még egyeztetik az autósok, illetve a kerékpárosok érdekképviseletei.

(Forrás: Der Spiegel)