2019. október 24. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Világpolgár: Toyota Camry Hybrid

A Toyota tizennégy év után ismét kínál középkategóriás limuzint Európában, amelyben ráadásul a márka legfejlettebb hibrid hajtáslánca dolgozik. Az új Camry a valaha épített legjobb hibrid Toyota és kényelmes nagykocsinak is beválik. Ár-érték arányban pedig verhetetlen.

A Toyota Camry 1982-ben mutatkozott be és jelenleg már a nyolcadik generációjánál tart. A Ford F-150 pickup után Észak-Amerika második kedvenc autója és a legnépszerűbb szedánja volt évtizedekig, évente több százezer darab talált gazdára belőle. Európában 2005 óta nem lehetett kapni, az a néhány példány, amely a hazai utakon is feltűnt, magánimport útján került be az országba. Idén viszont, körülbelül 19 millió eladott darab után a Toyota úgy döntött, hogy a globális modellt az öreg kontinensen is újra forgalmazni fogja, persze kizárólag hibridhajtással.

Akio Toyoda, a Toyota Motor Corporation elnöke 2017-ben kijelentette, hogy leszámol az unalmas autókkal, attól kezdve kizárólag izgalmas, dögös Toyoták jövetelére lehet számítani. A dizájnereknek is szabadabb kezet adott, akik elsőként a nyolcadik generációs Camry-vel rukkoltak elő. S valóban, a nálunk idén megjelent modell az első modern japán kocsi, ami után megfordulnak az utcán és szinte kivétel nélkül mindenki elismerően méregeti, ha közel kerül hozzá. Egy stílusában merész és feltűnő, jellegzetesen japán formavilágú autó, amire jó ránézni.

Szemből a márka bátor evolúciója ölt testet a katamarán stílusú lökhárítóban. A vékony és mély felső rácsozat kiemeli a Toyota emblémát, és a végein magába foglalja a keskeny LED fényszórókat. A nagy, trapéz alakú alsó légbeömlő majdnem teljes szélességben kitölti a lökhárítót. Oldalnézetből az alacsony gépháztető és tetővonal kombináció szintén alacsony övvonallal párosul, ami olyan hatást eredményez, mintha a karosszéria lefelé húzná a tetővonalat. A farrész a hátsó kerékívek között kiemelkedő vállakkal befelé keskenyedik. A sarkokhoz húzott LED-es hátsó lámpák tovább hangsúlyozzák az új Camry szélességét, dinamikus kiállását. A Camry nagyon jól néz ki, elölről kifejezetten mély nyomot hagy a szemlélőben.

Elsőre nem látszik, de a Camry csaknem 4,9 méter hosszú, s a tengelytávja is túlnyúlik 2,8 méteren. Pontosan akkora, mint a kategória éllovasai, például az Opel Insignia és a Volkswagen Passat. Helyszűkére tehát nem kell számítani.  A Camry bőséges helyet kínál az első és a hátsó sorban is, a hátsó lábtér pedig fejedelmi. Egyetlen kifogás merül csak fel, az első üléseket nem lehet kellőképpen mélyre engedni, így egy magasabb sofőr feje a kívánatosnál közelebb kerül a plafonhoz. Autónk Executive csúcskivitelű volt, elektromosan állítható hátsó üléstámlákkal, ami azt jelentette, hogy elveszítettük a csomagtér bővíthetőségét és 24 literrel kisebb térfogattal kell számolnunk (500 liter). Sebaj, így úgy érezhetjük magunkat hátul, mintha egy sofőrös limuzinnal utaznánk. A lehajtható kartámaszba multifunkciós irányító panelt is építettek, amiről szabályozható a légkondicionáló, az oldalsó és hátsó ablakok naprolói, továbbá az üléstámlák meredeksége.

A Camry a Toyota szintjén csúcsminőséget képviselő autó, fedélzeti rendszereit tekintve azonban néhány éves elmaradásban van. Ne feledjük, a Camry már 2017 óta jelen van más kontinenseken, Európában csupán néhány hónapja kapható. A műszerfalon ennek megfelelően nem látunk digitális műszeregységet, a középkonzolt teleszórták gombokkal, a középső érintőképernyő pedig méretével és grafikájával is elavultnak számít. A sofőr klasszikus körműszerekről tájékozódik, csak a baloldali fordulatszámmérő helyett töltésjelző műszert lát maga előtt. Középen szintén nem mai folyadékkristályos kijelző kapott helyet, vízszintes és függőleges menüsorral. A multimédiás rendszer képernyője megmosolyogtatóan gyenge grafikájú, a navigáció kínosan egyszerű, ráadásul használhatatlan is. Már a címek bevitele is nehézséget okoz (menet közben meg se próbáljuk), célbavezetésnél pedig a menetirányt jelző nyíl nem képes egyhelyben maradni, állandóan más égtáj irányába mutat. Érthetetlen volt az is, hogy a rendszer állandó jelleggel magától visszaugrott az osztott képernyős főmenübe.

A biztonsági asszisztens rendszerek sem a legkorszerűbbek, az új Corolla modellcsalád tagjaiban például már fejlettebb szerelvények vannak. A Camry Safety Sense rendszere tartalmazza az ütközés-megelőző rendszert gyalogosfelismerővel, van benne adaptív sebességtartó, kormányzásba is beavatkozni képes sávelhagyásra figyelmeztető, automatikus távfény-vezérlés és jelzőtábla-felismerő is. Rendelhető még holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és tolatókamera is. Elindulásra és megállásra, továbbá sávtartásra is képes adaptív tempomat például nem elérhető a Camry-hez.

De induljunk el az autóval, amely pillanatok alatt minden bosszúságunkat feledteti. A Camry Hybrid a Toyota eddigi legcsendesebb és legkifinomultabb hibrid modellje, mely minden gyermekbetegségét maga mögött hagyta. Kifejezetten élmény vele menni. Rendkívül halk működésű, ugyanakkor élénk, spontán reakciójú, és a gázpedál lenyomását nem követi kellemetlen motorbőgés. A Toyota érezhetően sokat dolgozott a hibrid rendszeren, amely immár nemcsak városban, hanem városon kívül is magas hatékonyságú. Most már nem követel kompromisszumot. Bizonyító erejű volt a teszthét végén mért kereken 6 literes átlagfogyasztás, amely sűrű autópályázással, egyáltalán nem kíméletes bánásmóddal jött ki. Az autót úgy használtam, mint a benzines kocsikat általában, s a csaknem 1,7 tonnás, 4,9 méter hosszú, 218 lovas automata szedán átlagosan 6 liternél többet nem gurított le a torkán. Véleményem szerint ez szenzációs érték, úgy is, hogy jelentősen magasabb a gyárilag megadott 4,4 litenél.

A 2,5 literes négyhengeres, közvetlen befecskendezéses 177 lovas benzinmotort és 120 lovas villanymotort házasító hibrid rendszer 218 lóerőt termel, így a nulla-százas gyorsulás 8,3 másodpercet vesz igénybe. S mint ahogy említettem, a gázpedál lenyomására azonnali meglódulás a válasz, a gyorsulási élmény szinte hátbavágó. A bolygóműves automataváltó hat szimulált fokozatot is tud; ha kedvünk szottyan, a váltókarral kézzel is kapcsolgathatunk.

A Camry gyakorlatilag bármilyen sebességről intenzíven gyorsít, visszafogott motorhang mellett, egészen a 180 km/órás csúcssebességig. Az új generációs hajtáslánc, amelyet a RAV4-ben is megtalálunk, igyekszik minél több villanyt használni. A 6,5 Ah-s nikkel-metál hidrid telep önmagában csak néhány kilométeres zéró emissziós hatótávot nyújt, a benzinmotorral intelligensen kombinálva azonban az egyes útszakaszok akár több mint felét elektromos üzemben tehetjük meg. Városban, óvatosan gyorsítva 60-70 km/óráig nem kapcsol be a benzinmotor, s egyébként is minden lehetőséget megragad, hogy árammal haladjunk. A telep töltöttsége gyorsan apad, ugyanakkor sebesen is nyeri vissza erejét a hatékony rekuperációnak köszönhetően. Lassításnál és fékezésnél a mozgási energia kinetikussá alakul át és átvándorol az akkumulátorba. Egy néhány kilométeres völgymenet alatt például színültig tölthetjük az akksit.

A Camry Hybrid nemcsak csendes autó, de remekül is rugózik, ami manapság nagy kincs. Az elöl MacPherson konstrukciójú, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztés kiválóan bírja a magyar utakat, tisztességgel eltűnteti az úthibákat, ugyanakkor nem hintázik az úton, stabilan tart. Tehát luxusautós mércével is kiváló a menetkomfort.

A Toyota Camry Hybrid a csendes, kényelmes és takarékos limuzint keresők autója. Kiváló japán gép, korszerű, kompromisszummentes hibrid hajtáslánccal és józan luxussal. 10,5 millió forinttól kapható; ár-érték arány tekintetében messze a legjobb vétel a piacon. Az általunk próbált Executive csúcskivitel 11,89 millió forintba kerül és egyetlen extra kapható hozzá, a 800 ezer forintos VIP csomag. Így is megáll 13 millió forint alatt. A Camrynél pedig csak egy jobb hibrid limuzint ismerünk a piacon, mégpedig a Lexus ES testvérmodellt. Igaz, az 6 millióval drágább.