Sok tízezer autón van hibás jelzés
Több tízezer olyan személygépkocsi lehet az országban, amely téves környezetvédelmi osztályba sorolás miatt kapott kék helyett piros matricát – állítja Ambrus Zoltán közlekedési műszaki szakértő. A közlekedési felügyelőség szerint az időközben megváltozott szabályozás miatt állt elő ez a helyzet.
A szakember szerint az 1997 és 2003 között gyártott, Euro-II minősítésű benzines autókról van szó, amelyeknek környezetvédelmi osztályba sorolását tévesen állapították meg a hatóságok. Ez különösen fontos a szmogriadók elrendelésekor, ugyanis a piros matricás gépkocsik nem közlekedhetnek, miközben ténylegesen jogosultak lennének a kék matricára – közölte a műszaki szakértő.
Ambrus Zoltán szerint ezen autók tulajdonosai kérhetik a területileg illetékes kormányhivatal közlekedési felügyeletétől a gépkocsik átsorolását az úgynevezett 4., vagyis kék matricás osztályba, ezért mintegy háromezer forintot kell fizetni. Ha a forgalmi engedélyben 2. kategória szerepel, és az autó Euro-II minősítésű, vagy 1996. január 1. után helyezték először forgalomba, átsorolható a 4. osztályba – ismertette Ambrus Zoltán, hozzátéve: az így kiállított műszaki adatlap alapján az illetékes okmányirodában bejegyzik az adatváltozást. Ambrus Zoltán szerint – miután a korábbi besorolásnál a hatóság tévedett – az okmányirodák elengedhetik a forgalmi engedély cseréjének költségét.
A közlekedési felügyelőség képviselője az MTI megkeresésére elmondta: 1996 után az akkori jogszabályoknak megfelelően sorolták környezetvédelmi osztályba a gépkocsikat, az EU-csatlakozásunk után azonban az előírások változtak. Ennek kapcsán a felügyelőség illetékese elismerte, hogy sok olyan piros matricás gépkocsi van, amely a kék matricás osztályba sorolható. Az átsorolást az időszaki műszaki vizsgákon minden esetben felajánlják az autósoknak, és kizárólag ebből a célból is felkereshetik a felügyelőségek műszaki állomásait.
Vidéken kevésbé jellemző, de a szmogriadó miatti fővárosi korlátozások miatt Budapesten ezekben a napokban tömeges a matricaváltásra jelentkező autósok száma – mondta Ambrus Zoltán.