2012. március 03. 11:20   |   MTI
címkék:  

Új módszerrel védekeznének az ittas vezetés ellen

Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-től. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra – jelent meg a csütörtöki francia hivatalos közlönyben.

Az intézkedés minden motoros járművet – kivéve a motorkerékpárt – vezető francia személyt érint. A Franciaországban közlekedő külföldi sofőrökre, illetve járművekre azonban nem vonatkozik az új szabályozás. Nicolas Sarkozy államfő másfél évvel ezelőtt jelentette be: minden autós számára kötelezővé kívánja tenni, hogy legyen nála szonda, de időpontot akkor nem közölt. A köztársasági elnök az intézkedéssel kívánja csökkenteni az alkohol hatása alatt elkövetett autóbalesetek számát, amelyek közel harmada halálos.

Fotó: sxc
Fotó: sxc

A francia szórakozóhelyek számára egyébként tavaly november óta kötelező a kijárat közelében alkoholszonda elhelyezése, amelyet a távozó vendégek meggyőződésük szerint igénybe vehetnek, 2010 január 1. óta pedig minden új, forgalomba kerülő buszra felszerelnek indításgátló alkoholtesztet, amely 2015 szeptemberétől minden buszon kötelező lesz.

Franciaországban tavaly 3970-en vesztették életüket az autóutakon, amely alig 0,55 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Öt évvel ezelőtti megválasztását követően Sarkozy célul tűzte ki, hogy 2012-re 3 ezerre csökkenti a közúti balesetek halálos áldozatainak számát.