Da Costát diszkvalifikálták és megfosztották a misanói győzelmétől
Antonio Felix da Costát kizárták a Misano E-Prix első futamáról, így a portugál pilóta elveszítette a több mint 12 hónap után aratott első győzelmét.
A Porsche pilótája a 14. helyről rajtolva tökéletesen időzítette az élre állását, és az utolsó előtti körben átvette a vezetést a versenyben. A vezetés megszerzéséhez meg kellett előznie a Nissan versenyzőjét, Oliver Rowlandet, aki így később megörökölte a győzelmet.
Da Costát kizárták, mivel a gázcsillapító rugóját “nem találták a szabályoknak megfelelőnek”, ahogy azt az FIA megállapította.
Ez jelentős csapás a portugál pilótának, akinek a jövője a Porschénál masszívan kétségessé vált, miután a csapat nemrég Nico Müllerrel tesztelt.
Da Costa kizárását követően Jake Dennis a második helyre lépett előre Rowland mögött, míg a Maserati versenyzője, Maximilian Günther a harmadik helyre lépett fel, ezzel biztosítva az olasz gyártó számára a hazai dobogót.
Azzal kapcsolatban, hogy da Costát miért diszkvalifikálták, az FIA kijelentette: “A verseny utáni ellenőrzés során a 13-as autóba a verseny alatt beszerelt gázkarcsillapító rugó nem felelt meg a Gen3 Spark Catalogue dokumentumban deklarált 3 opcionális elem egyikének.”
Borítókép: Alastair Staley / Formula E