Lehullt a lepel a Ford Kugáról is
A Ford nem csupán az új Fiestáról, hanem első európai szabadidőautójáról, a Kugáról is lerántotta a leplet.
Az új Fiestával együtt a márciusi Genfi Autószalonon leplezi le a Ford első európai szabadidőautója, a Kuga szériaváltozatát, melyet majdnem végleges formában már szeptemberben, Frankfurtban is kiállított. Néhány héttel ezt követően befutott az első leplezetlen kémfotó a szériaváltozatról, erről akkor megállapítottuk, hogy “a németországi Saarlouisban készülő Kuga a tetősínt és a kicsit tán hagyományosabb fényszórókat leszámítva teljesen megegyezik a frankfurti tanulmánnyal”.
Most, hogy a Fiestáéhoz hasonlóan a Ford a Kuga sajtóanyagát is szétküldte a médiumok között, sem tudunk mást mondani, a képek alapján pontosan azt kapja a világ, amit Frankfurt után várhatott. A Kuga alatt a Ford C jelű platformja lapul, ugyanaz, melyre az új Focus, a C-Max, a Mazda3, valamint a Volvo C30 és S40 is épül. A motorháztető alatt a kétliteres, 136 lóerős dízel erőforrás dolgozik, a legnagyobb nyomaték 340 Nm. A Kuga első- és összkerékhajtású változatban érkezik, utóbbiakban a hajtáslánc Haldex rendszerű. Az eredetileg a 2006-os Iosis-X tanulmányból született újdonság csomagtartója alaphelyzetben 360 literes, döntögetéssel azonban 1355 literes raktér nyerhető.