200 lóerős VW Tiguan az ABT-tól
A decemberi Esseni Autószalonon mutatja be az ABT a saját elképzelései szerint átalakított Volkswagen Tiguant.
Az Esseni Autószalont a Las Vegas-i SEMA Show európai megfelelőjének szokás nevezni, a német városban ugyanis tuningmodellek sokaságát szokás kiállítani. Az ABT már be is jelentette első kreálmányát, a Volkswagen Tiguan szabadidőautó kicsit agresszívebbé varázsolt változatát, melynek megjelenését teljesen újraértelmezett első lökhárító és hűtőrács, hátsó spoiler, küszöbök, első-hátsó védőlemezek és 18, 19, valamint 20-as méretben elérhető új alufelnik teszik egyedivé.
A külső által sugallt képhez illően az ABT a Tiguanhoz elérhető összes motort megdolgozta, az alapból 150 lóerős 1,4-es TSI teljesítményét például egészen 200 lóerőig tornázta fel. Ugyanennyit teljesít a szériaváltozatban 170 lóerőt tudó kétliteres dízelmotor is, ABT-éknál a 140 lóerős kivitelből lett a 170-es. A kigyúrt Tiguan állítható sport felfüggesztést és új fékrendszert is kapott.