Raikkönen: Kikapcs!
Kimi Raikkönen mindent megpróbált, de nem bírt Lewis Hamiltonnal a Magyar Nagydíjon, a Ferrari finn pilótája így a dobogó második fokára állhatott fel a Hungaroringen. A soron következő Török Nagydíjig még két és fél hét van hátra, Raikkönennek így bőven van ideje a pihenésre, természetesen ki is használja a lehetőséget. “Végre szabadság, végre kikapcsolhatok! Mindent magam mögött hagyok és pihenni fogok” – jelentette ki Raikkönen, aki Indianapolis óta 33 pontot gyűjtött, s ezzel az utóbbi öt verseny legeredményesebb pilótája lett.
Raikkönen az összetett listán azonban “csak” a harmadik helyen áll húszpontos hátránnyal Lewis Hamilton mögött, szerinte azonban még nincs veszve semmi. “Mondjuk, ha valakit, Hamiltont biztos nem szerettem volna magam előtt látni Magyarországon. De az biztos, hogy a világbajnokság még nem úszott el, a különbség nem nagyon változott az élen, úgyhogy nem adhatjuk fel. Tökéletes autónk van, s a Hungaroringre eleve azzal a tudattal utaztunk, hogy minimális hátrányban leszünk a McLarennel szemben. És ebből nem látszott túl sok…”