2007. július 10. 08:18   |   Autoblog
címkék:  

Megszűnhet az autópálya-matrica

Okos ötlet, támogatjuk. Amióta teleszórták az autópályákat a rendszámokat sasszemmel figyelő kamerákkal, egyetlen matricát sem ragasztottam fel a szélvédőre. Hiszen minek is, csak összeragasztózza az egészet, aztán lehet súrolni, dörzsizni, hogy eltűnjenek a nyomok. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékesei is felismerték ezt a faramuci helyzetet, mármint hogy ha kamerák ellenőriznek, minek tapasztani, a tervek szerint januártól meg is szüntetnék a ragadós vignetták forgalmazását – írja a Népszava. Ezentúl a vásárláskor kapott elektronikus bizonylat helyettesíti majd a matricát, az akcióval ezekben a megszorításos időkben nagyon fontos százmilliókat lehet megspórolni.

(Via: Népszava)