/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Még egy Tesla Roadster készül, csak ez a Model S-ből

2018. november 08. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Úgy tűnik, az Ares Design megelőzi magát a céget, a következő nyitott tetős Tesla elkészítésében, ugyanis a Model S-t alapul véve, annak tetejét levágva alkotnának meg egy kétajtós, kétüléses roadstert. A hátsó ülések helyét ugyanis javarészt a tető venné el.

Akik elektromos kabriózásra vágynak, elég limitált felhozatalból kell válogatniuk, sőt, igazából a Smart ForTwo-n és az elsőgenerációs Tesla Roadsteren kívül nem sok lehetőség van, a következő széria ugyanis valamikor 2020-ban érkezhet, ráadásul 200 ezer dolláros árcédulával, aminél még egy fapados kölcsön is fogyasztóbarátibb.

A piaci rést és a kiaknázatlan megrendelésszámokat felfedezni vélte az Ares Design, amely cég munkatársai kigondolták, hogy a már befutott Model S tetőjét kéne levágni. Össze is rittyentettek gyorsan egy vázlatot a szülemény hátsó feléről, hogy megmutassák a világnak, mire készülnek.

A Tesla S Roadster névre keresztelt „találmány” egy kétajtós, kétüléses jármű, idegen kifejezéssel élve (ahogy a nevében is szerepel) roadster egy méretes hátsó fertállyal, és ebből kifolyólag valószínűsíthetően nyitható keménytetővel, ám az olasz tuningcég a kép mellé nem árult el igazán információkat, így egyelőre a képzeletünkre hagyatkozhatunk a továbbiakat illetően.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/