Szolid tuning a Mattigtól BMW 1-re
A jó nevű német cég ezúttal egy szokatlanul visszafogott, de annál harmonikusabb megjelenésű átirattal állt elő.
Az autótuning világában jártasak számára bizonyára ismerősen cseng a Mattig név, és sokan emlékeznek néhány alkotására is. Ezennel egy 1-es BMW-t vettek kezelés alá a német műhely szakemberei, de szokásuktól eltérően nem nyúltak hozzá a motorjához, hanem inkább a vizuális- és hanghatásokra koncentráltak, valamint a futóműre is áldoztak némi időt.
A spoilerek azonban nem csak a látványt teszik sportosabbá. Az új első és hátsó lökhárítóra (498 euró), a tetőre (199 euró), valamint a küszöbökre (229 euró) biggyesztett légterelők ugyanis jelentősen megnövelik a tengelyekre ható leszorító erőt, javítva ezzel az autó kanyarokban nyújtott stabilitását.
A futómű környékén is körülnéztek, és úgy vélték, hogy a BMW alkotta remek konstrukciót kár volna elrontani. Ezért mindössze annyi változtatást hajtottak végre, hogy keményebbre cserélték a lengéscsillapítókat, így kevésbé dől a kasztni kanyarokban. Ezzel általában együtt szokott járni némi ültetés is, a Mattig BMW 1-es esetében azonban ez valamiért elmaradt. A futómű átalakításáért egyébként legkevesebb 160 eurót kérnek a Mattignál.
Ha már a lökésgátló cseréjéhez lehúzták a kerekeket, nem rakták vissza az eredetieket, hanem nagyobbra cserélték őket: az illusztráción látható autón 19 colos, krómozott Brock könnyűfém felnik vannak (darabja 329 euró), de ezen kívül még számos felni-gumi kombinációt kínál a cég.
Hogy kellően ijesztő legyen a kis 1-es, a hangját is fickósabbra vették. Ennek érdekében átalakították a kipufogórendszert, amely kétoldali dupla végződésben zengi telt baritonját. (Ez a módosítás 939 eurós ártól rendelhető.)
Így tehát a Mattig BMW 1-es úgy néz ki, és úgy is szól, mint egy vérbeli, bivalyerős tuningjárgány, csak éppen nem az, hiszen motorizmosításról nem szól a fáma. Jóllehet, ha mondjuk BMW 130i-t gurít be a kedves megrendelő Mattig műhelyébe, akkor erre nincs is szükség, hiszen az eredetileg is 260 lóerős.
B.G.

