Kegyetlen durvát mentett a kamionos – videó
Nem tudni pontosan, mi okozta az alábbi közlekedési fennakadást, de egy nagy sebességgel érkező kamionos szó szerint az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt, ezzel megmentve saját és mások testi épségét.
Ha ilyen sofőrök dolgoznának a cégemben, minden este nyugodtan feküdnék le aludni, ugyanis azt a reflexet, amivel az alábbi fuvaros rendelkezik, nem sokan tudhatják magukénak.
A mutatvány sikerességéhez persze a csillagok együttállása is hozzájárult, ám így is garantáltan többször fogjuk visszanézni azt a pillanatot, amikor a sofőr eldöntötte, hogy balról kikerüli a többsávos gyorsforgalmi úton előtte hirtelen megálló kishaszonjárművet. Az elkerült baleset után érdekes módon csak a kamionos sokallt be és tette ki a vészvillogót, a többiek – mintha mi sem történt volna – haladtak tovább a dolgukra.
Szerintem a következő történt:
A kék kisteher kisorolt a kamion sávjába, de már nem tudta a következő sávváltást végrehajtani a busz miatt. A buszos ezt látva hirtelen be akart egyel sorolni, de közben megláthatta a kamiont, ezért nyomott egy féket. Ezek után látható, hogy a kék kihajt a következő lehetőségnél, a busz pedig visszatér a sávjába. A balfék tehát a kék kisbusz volt, mert nem választotta meg helyesen a sávját, és túl későn kezdett a manőverbe. A buszos meg csak segíteni akart…mint a “sportszeletes” csávó.
Gyökér kamionos szokás szerint a seggebe van a másiknak
Eszük nincs hozza hogy bármilyen forgalmi okból előtte haladó megállásra kényszerül
Gyilkos állat nagyrésze
Kedves Hajnikám! Először ülj bele egy kamionba,majd utána irj ekkora baromságot.Az emberek többsége nem is tudja mi mekkora bulikat védünk ki amikor a kisautósok nem is sejtik mit csinálnak.
Hát nem tudom, hogy az előttem kommentelők mit láttak, de!!!! 1. Ha megnézzük a felvételt, akkor látható, hogy érthetetlen okokból egy sárga munkagép kavar a több sávos úton s igyekszik jobbra a benzinkútra. 2. Szerintem a kék furgont vezető sofőr azért hajtott ki végül jobbra kisívben, hogy az idióta fejét beleverje a kormányba (bár ez csak feltételezés). 3. Abból a szép magas Magnumból azt a sárga munkagépet azért már jóval előbb illet volna észlelni. S fékezni időben, mert várhatóan rumlis lesz a helyzet. smile hangulatjel
Hát nem tudom, hogy az előttem kommentelők mit láttak, de!!!! 1. Ha megnézzük a felvételt, akkor látható, hogy érthetetlen okokból egy sárga munkagép kavar a több sávos úton s igyekszik jobbra a benzinkútra. 2. Szerintem a kék furgont vezető sofőr azért hajtott ki végül jobbra kisívben, hogy az idióta fejét beleverje a kormányba (bár ez csak feltételezés). 3. Abból a szép magas Magnumból azt a sárga munkagépet azért már jóval előbb illet volna észlelni. S fékezni időben, mert várhatóan rumlis lesz a helyzet.
Értem én, a kamionos megmentette a gonosz, kegyetlen durvát. De ki vagy mi az a “durva”?
Na ja! Az a munkagép tényleg onnan kavart ki a belsőből, nem tudom mi keresnivalója volt ott! (Remélem a furgonos tényleg megdicsérte kézzel-lábbal helyettünk is!) 🙂