Megható módon búcsúzik a kivonuló Uber – videó
címkék: autómegosztás, car sharing, taxi, taxiszolgáltatás, uber, videó
Július 24-én befejezi szolgáltatását az autómegosztó cég Magyarországon, miután egy újabb törvénymódosítás teljesen ellehetetlenítette működését. Az Uber mások szidalmazása helyett szeretne inkább a szép pillanatokra emlékezni.
Úgy tűnik – egyelőre – ennyi volt az Uber jelenléte Magyarországon. A 2014. novemberében hazánkban is elinduló, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő közösségi autós szolgáltatás 2016. július 24-én 12 órakor teljesen befejezi működését. Bár a cég reményei szerint a leállás csak átmeneti, amíg teljesen új törvényeket nem hoznak a jelenlegi toldozott-foldozott személyszállításra vonatkozóan, nincs is lehetőség a visszatérésre – hisz többek között folyamatosan aktív diszpécserszolgálatot kéne az épp ezt jogosan nélkülöző szolgáltatásba integrálni.
Az Uber a következő üzenettel és videóval kívánta megköszönni a felhasználók építő részvételét:
„Nagyon szomorú számunkra a mai nap. Még mi sem hisszük el, de ideiglenesen búcsúznunk kell. Sajnálattal tájékoztatunk Titeket, hogy az Uber 2016. július 24-én felfüggeszti UberX szolgáltatását Magyarországon.
Ennek oka az Ubert ellehetetlenítő szabályozás. Hamarosan olyan törvény lép életbe, amelynek értelmében az Uber 1200 autóspartnerének bevonhatják a jogosítványát és autójának rendszámát. Mindezt annak ellenére, hogy ezek az alvállalkozók számlát adnak és minden szükséges engedéllyel rendelkeznek. Az ő érdeküket szem előtt tartva, az ő védelmükben úgy döntöttünk, nem folytatjuk tovább a tevékenységet Budapesten.
Az Ubert jelenleg 480 városban tudjátok használni szerte a világon. Sajnos július 24. után ez a szám már csak 479 lesz, ugyanis Budapest leiratkozik az innovatív közlekedés világtérképéről.
Köszönjük nektek, hogy eddig használtátok és szerettétek az Ubert! Köszönjük, hogy mintegy 30 ezren aláírásotokkal támogattatok minket! Köszönjük a számtalan pozitív visszajelzést!
Viszlát, Budapest! Egy időre most elbúcsúzunk. Nagy utazás volt Veletek!
Üdv,
Az Uber Budapest csapata”