Olaj helyett vizet öntött autójába – videó
Egy amerikai nő úgy gondolta, jó ötlet állandóan túlmelegedő autójának motorjába olaj helyett vizet önteni, így mire szerelőhöz jutott a kocsi, már majdnem csak vizes kenést kapott, ennek ellenére járóképes maradt.
Sajnos a jogosítvány megszerzése mellé nem jár szinte alapfokú tudás sem az autók működését illetően, mégis akadnak, akik maguk próbálják megoldani kedvencük felmerülő problémáit.
Ezzel addig nincs baj, amíg tisztában vagyunk, minek hol a helye – vagy legalább vesszük a fáradtságot a kézikönyv fellapozásához. A következő videón viszont azt láthatjuk, mi a végeredménye annak, ha nem az előírtaknak megfelelő anyagot választunk.
Egy amerikai nő ugyanis olaj helyett vízzel töltötte fel autója motorját, mivel az mindig túlmelegedett nála. A baj azonban az idő előrehaladtával egyre csak nagyobb lett, így kénytelen volt szervizbe vinni kedvencét, ahol a szerelők legnagyobb megdöbbenésére az olaj leeresztésekor inkább egyfajta csokis tej kinézetű és állagú lötty kezdett kifolyni. A végül leengedett 16,1 literből 14,2 volt víz. Szerencsére ez sem tudta kinyírni a jó öreg amcsi V8-ast, viszont a minden bizonnyal megnövekedett kopás mértékéről nincs információnk.
Egy ismerősöm is ezt csinálta amikor a semmi közepén elfolyt az olaja. Sima vízzel ment 93 km-ert, kiszárítorrák a motort, feltöltötték olajjal és csá. Azóta is megy a gép.
legalább kimosta a gőz 🙂
16 liter olaj kellet az autóba, nem semmi.