Jön a Volvo XC60 hibrid
A Volvo a Detroiti Autószalonon állította ki új, hálózatról is tölthető benzin-elektromos hibrid modelljét, az XC60 Plug-in Hybridet. A jármű első kerekeit egy négyhengeres turbómotor, míg a hátsókat egy villanymotor hajtja. Teljesen feltöltött akkumulátorral 56 kilométert tehet meg. A hibrid XC60 modellt a világ minden táján forgalmazni fogják, de hogy Európába mikor jut el, még nem lehet tudni.
„A benzines, hálózatról tölthető hibrid ideális azoknak az amerikai autóvezetőknek, akik elektromos autót szeretnének, de jelenlegi autójuk teljesítményéhez és képességeihez is ragaszkodnak. A mai körülmények között a hálózatról tölthető hibrid az ideális ökoautó. Az autósok nagy részének biztosítja a napi ingázáshoz elegendő elektromos hatótávolságot. Az amerikai autósok több mint fele naponta kevesebb mint 50 kilométert tesz meg" – mondta el Stefan Jacoby, a Volvo Car Corporation elnök-vezérigazgatója.
Háromféle vezetési mód áll rendelkezésre: Pure, Hybrid vagy Power. Pure módban az autó kizárólag a villanymotort használja, ameddig csak lehet. A hatótávolság akár 56 kilométer is lehet (az Egyesült Államok által meghatározott vezetési ciklus szerint mért hatótávolság), zéró emisszióval. Az Európában bevezetett NEDC vezetési ciklus szerint a mért hatótávolság 45 kilométer.
A Hybrid mód az alapértelmezett mód az autó beindításakor. A benzines és a villanymotor együttműködése maximális vezetési élményt nyújt. Európai norma szerint a széndioxid-kibocsátás ilyenkor 53 g/km, amely 2,35 l/100 km-es fogyasztásnak felel meg. Az Egyesült Államok által meghatározott, az elektromos energia előállításából származó károsanyag-kibocsátást is mérő szabványok szerint a kombinált fogyasztás pedig folyamatos vezetés esetén 4,7 l/100 km. Az autó teljes hatótávolsága akár 960 km is lehet.
Power módban a lehető legnagyobb teljesítmény leadása a cél. A 280 lóerős és 380 Nm nyomatékú benzinmotort a 70 lóerős, 200 Nm-es nyomatékú villanymotor egészíti ki, az összteljesítmény tehát tekintélyes 350 lóerő. A Volvo SUV 6,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre. Az elektromos összkerékhajtás az AWD gomb megnyomásával aktiválható. A hagyományos összkerékhajtás mechanikus erőátvitele helyett a központi vezérlőegység osztja el a teljesítményt a benzinmotorral hajtott első kerekek és a villanymotorral hajtott hátsó tengely között.
A Volvo XC60 Plug-in Hybrid koncepcióautó nem rendelkezik hagyományos indítómotorral vagy generátorral. Ehelyett egy integrált indítómotor és generátor kapcsolódik a főtengelyhez a motor és a nyolcfokozatú sebességváltó között. Az ISG 45 LE extra teljesítmény leadására képes a gyorsítás során, emellett fékezéskor tölti az akkumulátort.
A villanymotor energiaellátását egy 12 kWh-s lítium-ion akkumulátor biztosítja, amely a csomagtartó alatt található. Az akkumulátor hagyományos elektromos csatlakozóaljzatról tölthető otthon vagy egy parkolóhelyen. A feltöltési idő az áramerősségtől függően változik. 220V és 12A esetén a teljes feltöltés mindössze 3,5 órát vesz igénybe, 110V és 12A esetén a teljes feltöltés 7,5 óráig tart. Az autó feltöltése közben az utastér fűtése vagy hűtése is lehetséges annak érdekében, hogy kényelmesebben induljon az utazás.
Az XC60 Plug-in Hybrid koncepcióautóban található Volvo Sensus információs és szórakoztatóelektronikai rendszer folyamatosan tájékoztatja a vezetőt mindenről, ami egyszerűbbé, hatékonyabbá és szórakoztatóbbá teheti az utazást. Mutatja például a legjobb útvonalat a célállomáshoz annak függvényében, hogy a vezető az alacsony energiafogyasztást, a leggyorsabb útvonalat vagy a legrövidebb távolságot adja meg a legfontosabb szempontként. Emellett jelzi az alacsony emissziós övezeteket, ahol tisztán elektromos üzemet lehetővé tevő kapacitás szükséges, valamint a megújuló forrásból származó energiát biztosító és a gyorstöltést biztosító töltőállomásokat is. A vezető egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül is csatlakozhat az autóhoz.