Nagyon menő lett az elektromos Opel Manta
címkék: elektromos, manta, manta gse elektromod, opel, opel manta
Az Opel restomodot épített egy első generációs Mantából. A Manta GSe ElektroMOD az ikonikus kupé klasszikus megjelenését ötvözi modern, fenntartható technológiával. Az akkumulátoros elektromos Manta GSe legalább olyan jól megy, mint egy ős GT/E modell: 147 lóerős, a nyomatéka pedig 225 newtonméter.
Az első generációs Opel Manta csúcsváltozata az 1974-75. között gyártott GT/E volt, melynek 1,9 literes négyhegeres benzinmotorja 105 lóerőt hozott ki magából. Mivel a kocsi saját tömege csupán 970 kilogramm volt, a GT/E 188 km/órás sebességet is el tudott érni. A 2021-es elektromos hajtású Manta 147 lóerőt és 255 Nm forgatónyomatékot ad le, szintén kizárólag a hátsó kerekeire. Az építők ráadásul a négygangos kézi váltót is megtartották, így a kapcsolgatás élménye sem veszett oda.
A lítium-ion akkumulátor 31 kWh kapacitású, ami nagyjából 200 kilométerre elegendő. A Manta GSe természetesen képes menet közben a fékenergia visszatermelésére és tárolására is. A telep újratöltése 9,0 kW-os fedélzeti töltővel körülbelül 4 órát vesz igénybe.
A Manta GSe neonsárga fényezést kapott fekete motorháztetővel, ami élénken emlékeztet a klasszikus Mantára. A kereket eddig még nem láttuk; a 17 colos felniket a Ronal készítette és elöl 195/40, hátul 205/40 méretű gumikat hordanak. A csomagtértetőn a „Manta” felirat olvasható az új Opel tipográfiában.
Az utastérben is ragaszkodtak a 70-es évek hangulatához. Körös-körül matt szürke szövetkárpitozás látható, az ablakok tekerősek, a középállásjelzős Petri sportkormány ugyancsak a 70-es éveket idézi. A klasszikus körműszereket az Opel Pure Panel váltotta fel, amely két, egymásba folyó, 12 és 10 hüvelykes érintőképernyőből áll. A zenét egy Marshall Bluetooth láda szolgáltatja. A sportülésekre és az ajtókra sárga csíkot vittek fel.