Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

A jobbik Golf: Volkswagen T-Roc 1.5 TSI Style teszt

2018. június 24. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Elég későn érkezett a napjainkban legnépszerűbb piacra a gyártó Golf alapokra épített városi crossovere, amelyről tesztünkben kiderül, megérte-e várni rá. Vadonúj, 150 lóerős 1.5 literes, hengerlekapcsoló benzinmotorral tettük próbára.

Kissé soká lépett az apró crossoverek piacára a Volkswagen, hisz míg a Nissan Juke 2010-ben jelent meg, a németeknek ehhez további hét évre volt szüksége, holott már 2014-ben előjöttek egy ilyen koncepcióval, amire évekig mondogatták, hogy csak a jövőbeli SUV modellek designnyelvének előfutára.

De most itt a T-Roc, s a legegyszerűbben úgy írható le, mint egy tipikus Volkswagen, amely a mai terepjárós divatot adoptálta sikeresen. Az autó ugyanis nem sokban különbözik egy új Golftól (amely már kellően tágas négy ember hosszabb távú utaztatására), amit néhány centivel megemeltek, hogy így komfortosabb legyen, de közben határozott futómű kerüljön alá. Épp ezért lehetséges, hogy míg két centivel rövidebb, épp ennyivel szélesebb, 8 centivel pedig magasabb, mint a szintén MQB platformra épült testvére.

Ez a T-Roc egyik érdekessége is, ugyanis míg kívülről már-már Tiguanos méretekkel bír, belülről egyáltalán nem érezzük, hogy a többi közlekedő felett trónolnánk, mitöbb, családon belül a Golf Sportsvan jutott róla eszembe, amely hiába viseli a Golf nevét és a „sport” szótagot, egy szimplán kényelmes kisegyterű. A T-Roc szerencsére ennél több, de épp attól jó, mert a Sportsvan pozitív tulajdonságait viseli magán egy kissé modernebb formában. Ami a dizájnt illeti, egy Volkswagenről beszélünk, tehát semmi kacifántosság, csak a jól bevált egyenarculat crossoveres kivetülése látható a T-Roc-ra pillantva – ez adott esetben kisebb csalódásként is megélhető, hisz a közeli rokon Seat Arona és Skoda Karoq fiatalosabb külsővel bír. Ez persze nem von le semmit a dizájnból azok számára, akik egy VW-től megszokott optikára vágynak.

A tesztautó Style, azaz nagyjából alapszintű felszereltséggel érkezett szerkesztőségünkhöz, így lehetőségünk volt meggyőződni róla, hogy mit nyújt egy olyan extralistával rendelkező autó, amely sokkal közelebb áll a magyar pénztárcákhoz, mint az állandóan csúcsra extrázott, próbákra kapott társai. A külső teljesen összeszedett, minden része illik a többihez, de nincs igazán kiemelkedő részlete. Az optikailag a (sajnos csak halogén) fényszórókkal egybeépített hűtőmaszk talán legérdekesebb, ahogy a felfújt kerékívek is említést érdemelnek, bár ezek miatt meglehetősen kicsinek tűnnek (na jó, kicsik is) a 16 collos alufelnikre szerelt 215/60-as abroncsok – sebaj, legalább nem kell félni egyetlen útpadkától sem. Hátul a LED lámpatestek, a középre helyezett modellnév, illetve alul az ál-légbeömlők és kipufogóvégződések igyekeznek beindítani valamit az emberben, de a nagy bumm elmarad, amit egy Volkswagen esetén nem illendő felróni hibaként, hisz kellően összeszedett és egyértelmű, hogy mivel van dolgunk.

A külsőhöz hasonlóan a belső sem hoz semmi katarzist, az elvárt szintet viszont maximálisan teljesíti. A műszerfalat egyedül a nagyobb, 8 collos infotainment kijelző toldja meg egy kis extraként, a hangulat így viszont némiképp rideg, túl sok a fekete és sötét rész. Bár maga a központi kijelző képe hihetetlen szép és kellő méretű is, se tolatókamera, se navigáció nem jár ezen a szinten, így pont a lényeg maradt ki belőle. Cserébe legalább a menüt borzasztó egyszerű kezelni, az érintésekre azonnal és pontosan reagál, sőt, van közelségérzékelő is, ami egy kellemes plusz effekt. A két USB csatlakozó (okostelefon képének átjátszására is alkalmasak) mellett SD memóriakártya-, valamint az optikai adattárolók rajongóinak CD-olvasó is jutott bele, ahogyan két 12V-os szivargyújtó csatlakozó is az utastérbe. Tárolórekeszekből az elvárt mennyiséget találjuk a T-Roc-ban, így egy-egy másfél literes palackot elnyelni képes első ajtózseb, az első könyöklő előtt két pohártartó, alatta egy kisebb rekesz, de a váltó előtt a telefonoknak szükséges tárolót is megtaláljuk, míg hátul kisebb ajtózsebek, a könyöklőt lehajtva pedig szintén két pohártartó tárul fel. A csomagtartó mérete (445 liter) kellőképpen nagy, így a kényelmesen elférő négy fő hosszabb nyaralásához is elég holmi fér bele. Sajnos a tetőkárpitba nem jutott szemüvegtartó, ahogy meglepő módon a napellenzők piperetükrei mellé sem építettek lámpákat a tervezők, bár ezek apróságok. A gyári hangrendszer minősége kifogástalan, a klimatizálás kétzónás, s persze minden gomb és kapcsoló ott van, ahol az ember elsőre keresné. Az általános anyagminőség teljesen megfelelő, de nem is kiugró – persze ebben a kategóriában nem érdemes bőrrel bevont „A” oszlopot vagy Alcantara műszerfalat keresni.

Ami viszont megdöbbentő, az a zajszigetelés: nem csak a motor hangja, de a környezeti zajok hatalmas része elvész, mire az utastérbe kerül, így pedig például autópályán is síri csendben utazhatunk, ami miatt az átlagnál jobb utazóautó a T-Roc, ehhez a futómű hangolása is hozzá tesz egy lapáttal, ugyanis nagyautós jellemmel igyekszik semmissé tenni az úthibákat az egyébként elég határozott lengéscsillapító – rugó páros. A felfüggesztés persze multilink rendszerű, így nincs min csodálkozzunk. Manőverezésünket és haladásunkat olyan extrák segítik (felár nélkül), mint az adaptív, sávtartó tempomat, ami úgy végzi a munkáját, ahogy kell – tájékoztat, ha lassabb járművet érzékel maga előtt, majd szépen elkezd lassítani, a kormányt persze nem tudjuk elengedni az utazás során hosszabb időre, ugyanis az autó rögtön figyelmeztet minket. De az „auto hold” névre keresztelt fékezést tartó funkció is egy hasznos felszerelés, melyet minden elektromos kézifékkel szerelt járműben kötelezővé tennék, így garantáltan nem gurulunk el a lejtőn egy piros lámpánál, és nem is ragadunk be a behúzott, nem minden típusnál elinduláskor kioldó kézifék miatt. Az ütközéskerülő rendszert szerencsére nem szabták túl érzékenyre, így nem sípol feleslegesen például egy előttünk lekanyarodni készülő másik jármű miatt. Azt már említettem, hogy kamera nincs, viszont elől-hátul radarok segítik a parkolást, amelyet a fő kijelzőn egy felülnézetes ábra is segíti vizuálisan elhelyezni.

Az autó egyik legérdekesebb része egyébként az újfejlesztésű, 1.5 literes turbófeltöltős soros négyhengeres benzinmotor, amely hengerlekapcsolást is tud, így részterhelésnél csak két dugattyú végzi a négyütemű működést, miközben a másik kettő „üresen” (üzemanyag befecskendezése nélkül, de természetesen kenés mellett) jár. Erről külön nem informál minket a fedélzeti számítógép, csupán egy „eco” felirat jelenik meg, amikor a spórolós mód lép életbe, de gázadásra szinte szempillantás alatt erőre kap a teljes aggregát – épphogy érezni a pillanatot, amikor mindegyik henger munkához lát. 150 lóerővel nyilván nem egy sportautó, de minden helyzetben és fordulaton képes kellemesen megindulni. 130 km/órás tempónál mindössze 2800-at pörög percenként a főtengely, így a pillanatnyi fogyasztás is 6,5 literes érték körül mozog, ami elég jó egy benzinmotortól úgy, hogy egy relatíve magas építésű kocsiszekrényt kell lendületben tartania. Az ehhez társuló, jó motorhőháztartásnak köszönhetően nagyon hamar üzemi hőmérsékleten autózhatunk, míg akár több órányi állás után sem megy 50 fok alá a víz hője, ez pedig biztos jelent pár deci spórolást. Nekünk az 500 km-es teszt során abszolút vegyesen használva 6,1 literes átlagérték jött ki, amely már-már dízelesen alacsony – károsanyag-kibocsátási szempontból viszont minden bizonnyal környezetkímélőbb – érték.

A teszthét alatt próbáltam rájönni, hogy mely jellemzője fog meg leginkább a T-Roc-nak, de nehéz dolgom van, mert egyszerűen egy jól összerakott, érzelmektől igazából mentes, német négykerekű lett a maga apró hibáival, de precízségével. Mivel a konkurencia mára hatalmasra hízott kínálattal rendelkezik, így mindenki könnyen megtalálhatja a hozzá legjobban illő portékát. Ám a T-Roc talán épp azzal tud majd szíveket és vevőket hódítani, amivel a többiek nem, hogy nem lóg ki a sorból sem lefelé, sem felfelé semmiben. Mindenben jó, mint egy ruházati boltban árult divatos póló, aminek elnézzük, ha nagyobb a nyaka, vagy kissé rövidebbek az ujjai, mert jó szöveg/minta van rajta. A Volkswagen mindig értett ahhoz, ami a nevéből is jön: a népnek készít autót, így a legtöbbeknek tökéletesen megfelel majd ez a példány, ahogy a palettán szétnézve bármely másik modellje. Megdöbbentő, de a T-Roc-nál jelenleg csupán két modell olcsóbb a népes tagú VW palettán, méghozzá az up! és a Polo. Még a Golf is 300 ezer forinttal magasabb szinten indul, pedig egyáltalán nem tágasabb vagy jobban használható, de hát láttunk már ilyet korábban. A tesztautó ára néhány hasznos extrával (elektromosan behajtható tükrök, kétzónás klíma, CD-lejátszó) 6,81 millió forintnál állt meg jelenlegi (2018. június) árszabás szerint, ami a magyar slágerterméknek számító, minden földi jóval ellátott (LED fényszórók, navi, tolató kamera…), 140 lóerős 1.4 turbómotorral szerelt Suzuki Vitara S-hez képest így is 700 ezer forinttal drágább, így itthon aligha fog az eladási listák élére törni, de más európai piacokon van benne potenciál.

Tesztadatok
  • Jelleg
  • kompakt crossover
  • Motor
  • 1498 cm3
  • négyhengeres, DOHC turbómotor
  • Teljesítmény, nyomaték
  • 112 kW (150 LE) @ 6000 RPM
  • 250 Nm @ 1500-3500 RPM
  • Fizikai paraméterek
  • Hosszúság: 4234 mm
  • Szélesség: 1819 mm
  • Magasság: 1573 mm
  • Tengelytáv: 2590 mm
  • Csomagtér: 445 liter
  • Menetteljesítmény
  • Csúcssebesség: 205 km/h
  • Gyorsulás 1-100 km/h: 8,4 s
  • Fogyasztás (város / országút / vegyes):
    6,6 / 4,6 / 5,3 l/100 km
  • Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km
  • Árak
  • Alapár: 5 979 710 Ft
  • Tesztautó ára: 6 812 000 Ft

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Czirják Imre
2018-07-11 - 22:02

Mindent egybevetve kellemes jelenség lehet.


Kapcsolódó cikkek

Autóteszt

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!