Szuper expressz: Opel Zafira Tourer Cosmo 2,0 CDTI
Elsőként teszteltük a vadonatúj Opel Zafira Tourert, amely az előd erősségeire épít, ugyanakkor minden tekintetben frissebb, korszerűbb autó. Külseje roppantul vonzó, utastere pedig az egyik legtágasabb és a legjobban variálható a kategóriában.
Egyterűt ennyien még nem bámultak meg az utcán, mint az új Zafira Tourert. Bár a tesztautó elegáns, különleges mahagóni barna színt kapott (ilyen fedi a tévéreklámban szereplő autót is) és óriási, 19 hüvelykes könnyűfém kerekekkel szerelték fel, a szuper-expresszvonatokat idéző áramvonalas forma és a rendhagyó orrkiképzés önmagukban megtették a hatásukat. Az Opel tudta, hogy ha fenn szeretné tartani az érdeklődést egyterű modellje iránt, merészebbet kell alkotnia. Nos, a Zafira Tourer kifejezetten szép, feltűnő autó lett, és persze jóval dinamikusabb kiállású, mint elődje.
A fényszórók tetejétől a ködlámpák aljáig ívelő bumeráng-motívumok, valamint a trapéz-alakú hűtőmaszk sportos látványt keltenek, amely nem megszokott az egyterűek körében. A fényszórókban más új Opel modellekhez hasonlóan szárnyszerű nappali menetfények kaptak helyet, amelyek dögösen mutatnak, de látványban a hátsó, diódás lámpák sem maradnak el tőlük. A Zafira Tourer profilból is izgalmas, vállvonala hokiütőként lendül fel, az oldallemezeken pedig az Insignia modellel behozott „penge" domborítás figyelhető meg. Az orr áttervezése és a karcsú szélvédőoszlop nagymértékben javította a kilátást, akárcsak a nagy oldalablakok és a külső tükrök áthelyezése az ajtópanelre.
Az első generációs, 1999-es Opel Zafira kategóriájának első hétüléses autója volt, variálhatóságával pedig új mércét állított fel. A flexibilitás az ütőkártyája az új Zafira Tourernek is. A teljes harmadik üléssor továbbra is lesüllyeszthető a csomagtartó padlószintjébe, a második sorban pedig immár három különálló ülésről beszélhetünk, amelyek egymástól függetlenül fektethetők le, és mozgathatók. Felárért úgynevezett Lounge Seating rendszer is kérhető, amely limuzinszerű tágasságot nyújt. Az okos hajtogató mechanizmusnak köszönhetően a második sori középső ülés támlája előrehajtva elfordítható, hogy kartámaszként szolgáljon a szélső helyeket elfoglalóknak. A szélső ülések hosszanti állítási tartománya ez esetben 28 centiméter, azaz 7-tel több a standard változaténál, és 8-cal a jelenlegi Zafiráénál. A Lounge elrendezésnél a szélső ülések 5 centimétert siklanak befelé, a vállaknak és a karoknak még nagyobb teret engedve.
E kétirányú mozgathatóság kombinációja első osztályú kényelmet biztosít; ha csak négyen utaznak az autóban, „guruló klubszobában" érezhetik magukat. A középső ülés támlájából képzett kartámasz a karokat teljes hosszában alátámasztja. Az új Zafira Tourerben érzésre mindenhol nagyobb a hely, mint az elődben, a harmadik sori székekre viszont továbbra is csak gyerekeket ültessünk. Felnőttek természetellenes testtartással, rövid ideig képesek itt tartózkodni, már csak a magas padló miatt is. A Zafira Tourer 5-üléses változata 710 literes poggyászteret kínál (65 literrel többet a jelenlegi Zafiránál), illetve 1860 liternyit (+40 liter), ha lehajtják az összes hátsó ülést. A kocsi új megoldásai közé tartozik a multifunkcionális középkonzol, ahol a tárolódobozos kartámasz és a pohártartó alumíniumsínen siklik a kívánt pozícióba. Így nagyszerűen ki lehet használni az első ülések közötti helyet. Mindegyik változat sajátja a hatalmas méretű üvegtető is, s aki szeretné, panoráma szélvédővel is kérheti az autóját.
A Zafira Tourer színek és anyagok tekintetében is újat hoz; a kétféle árnyalatú barna belső és az egyedi mintázatú szövetkárpit például újdonságnak számítanak. A műszerfal tipikusan Opeles, jó minőségű műanyagokkal és kellemes tapintású gombokkal. Aki vezetett már Opel Insigniát vagy Astrát, annak ismerősek lesznek a kezelőszervek. A fedélzeti információs és szórakoztató rendszer ráadásul magyar nyelvű, így nem jelenthet problémát eligazodni benne. A tesztautóban a gazdag Cosmo felszereltségen felül szinte minden elérhető gyári extra benne volt; mi a legnagyobb hasznát a Bluetooth telefonnal kiegészített navigációnak, a FlexRide adaptív futóműnek és a zseniális bi-xenon AFL+ fényszóróknak vettük. Ha a navigátort nem is, az utóbbi kettőt mindenképpen érdemes beikszelni az opciós listán.
A Zafira Tourert nagyon kellemes vezetni. Németesen kemény tömésű, de nagyméretű és határozott oldaltartású a vezetőülése, kézre áll a kormánya, optimális távolságban vannak a pedáljai, s a könyöklőket is megfelelően helyezték el. Ergonómia téren igazán nagy előrelépés történt. A Zafira Tourer emellett sokkal csendesebb elődjénél, felfüggesztését pedig alapvetően komfortosra hangolták. Az előző nemzedékhez képest jelentősen nőtt a nyomtáv és a tengelytáv, így az ember úgy érzi, hogy a kocsi mindig biztosan „fogja" a talajt. Persze ez a FlexRide futómű érdeme is, amely önműködően alkalmazkodik az útviszonyokhoz, a kanyarodási sebességhez, a jármű mozgásaihoz és a vezetési stílushoz, így a Zafira Tourer minden helyzetben megnyugtatóan stabilan viselkedik. A 40-es oldalfalú gumikkal szerelt 19 colos kerekek miatt jobban érezni az úthibákat, de összességében ezek nem rontják a menetkomfortot.
A tesztautóban a Zafira Tourerhez kapható legerősebb 2 literes, közös nyomócsöves dízelmotor dolgozott. Hatfokozatú automata váltóval párosítva 9,9 másodperc alatt gyorsítja fel a kocsit 100 km/órára, és 205 km/órás végsebességet biztosít számára. A 165 lóerős hajtómű 1750-es főtengely-fordulatnál adja le 350 Nm-es nyomatékát (túltöltéssel 380 Nm), amit a váltó ki is használ, igyekszik mindig alacsonyan tartani a motor fordulatszámát. Egyébként is kiváló szerkezet, finoman, rángatás nélkül kapcsol és harmóniában van a motorral. Abszolút ajánlható a 2 literes turbódízel aggregáthoz. A Zafira egyetlen gyenge pontja mégis a motornál keresendő: a CDTI aggregát továbbra is nyers és zajos. Hidegindításnál különösen hangosan kerreg és vibrációt kelt, amúgy pedig bemelegedve, 2700-as fordulatszám felett kellemetlenül felhangosodik. A fogyasztásával viszont elégedettek voltunk: annak ellenére, hogy 450 kilométerrel az órájában hoztuk el a Zafirát, 7,7 literben alakult az étvágya. Ez saját mérésünk volt, a számítógép 8 litert jelzett.
Remekül sikerült az Opel Zafira Tourer, a kompakt egyterű mezőny egyik legígéretesebb darabja. Rendkívül vonzó a formája, tágas és sokféle módon variálható az utastere. Jó hír, hogy az eddigi Opel Zafira is a kínálatban marad, így nagyon kedvező árért juthatnak hozzá a vásárlók.
A régi modell Enjoy felszereltséggel, 1,6 (szívó és turbóval is) és 1,8 literes benzinmotorral, illetve kétféle 1,7-es dízellel kapható 5 470 000 forinttól. A Zafira Tourer belépőmodell ettől nem sokkal drágább, 115 lovas 1,8-as benzinmotorral 5 999 000 forintért megvásárolható. Az autó emellett elérhető 1,4 literes, 120 vagy 140 lovas turbómotorral, 140 lovas 1,8-as szívómotorral és 150 lovas 1,6-os turbóval, továbbá a 2 literes CDTI dízelmotor 110, 130 és 165 lovas változatával. Selection, Edition és Cosmo felszereltségek közül lehet választani. Ehhez a karosszériához javallottak az erősebb, feltöltött benzines és turbódízel hajtóművek.
A tesztautó a rendelhető legdrágább modell volt, 165 lovas CDTI erőforrással, 6-sebességes automata váltóval és Cosmo felszereltséggel. Így sem rossz az ára, 8 479 000 forint. A Zafira Tourernél csak a német prémium egyterűk drágábbak, amelyeket erősebb dízelmotorokkal is kapni. A VW Touran 170 lovas TDI-vel és DSG-váltóval például 800 ezerrel forinttal kerül többe. A csúcsfelszereltségű modelleknél maradva, választható a Citroen C4 Picasso 163 lóerős HDi-vel 7,8 millióért, a Peugeot 5008 ugyanezzel az erőforrással 8,4 millióért, vagy a Toyota Corolla Verso 150 lovas dízellel 7,8 millió forintért. A kompakt egyterű kategória legolcsóbbja továbbra is a Renault Grand Scénic, amely a legerősebb, 160 lóerős dCi motorral és Privilége felszereltséggel 7,2 millióért elvihető.
- Jelleg
- kompakt egyterű
- Motor
- 1956 cm3
- soros négyhengeres, common rail befecskendezéses turbódízel-motor
- Teljesítmény, nyomaték
- 123 kW (165 LE) @ 4000 RPM
- 350 Nm @ 1750 RPM
- Fizikai paraméterek
- Hosszúság: 4658 mm
- Szélesség: 1884 mm
- Magasság: 1685 mm
- Tengelytáv: 2760 mm
- Csomagtér: 152/1792 liter
- Menetteljesítmény
- Csúcssebesség: 205 km/h
- Gyorsulás 1-100 km/h: 9,9 s
- Fogyasztás (város / országút / vegyes):
9 / 4,9 / 6 l/100 km - Tesztfogyasztás: 7,7 l/100 km
- Árak
- Alapár: 8 479 000 Ft
- Tesztautó ára: 10 496 000 Ft