
Az anyagiasság ellen
Művészetből kivégezni egy Maseratit – videó
Egy Puerto Ricói hiphop együttes egyik tagja saját Maseratiját verte szét, majd engedte szakadékba gurítani a banda legújabb klipjében. A cél, hogy elrettentsék az embereket az anyagiasságtól.

klasszikus szépség
A Maserati Alfieri az új GranTurismo
időpont:2014. március 06. 19:30
szerző:Autoblog
címkék:alfieri, genfi autószalon, granturismo, maserati
A Genfi Autószalonon mutatkozott be a Maserati Alfieri koncepcióautó, amely a márka 100 éves fennállását ünnepli. A 2+2 üléses tanulmánykupé a jövő Maserati modelljeinek formáját vetíti előre, így alapját képezi a GranTurismo modell következő generációjának is.

Turbós maranellói
Maserati motor kerül a Ferrari Californiába
A 2014-ben érkező ágaskodó paripás modell frissített változata állítólag két turbót is kap, így teljesítménye 552 lóerősre hízik, továbbá számos F12 Berlinettára hajazó elemet visel majd magán.

dízelmotorral is
Maserati Ghibli, a csúcsmenedzser-autó
Hazánkban is debütált az új Maserati Ghibli, az olasz márka első felső-középkategóriás limuzinja, amely a kétféle biturbó V6-os benzines mellett turbódízel motorral is elérhető. Így akár vonzó lehet a csúcsmenedzsereik számára flottát vásárló cégeknek is.

Álomkabrió a Novitectől
A Maserati GranCabrio MC gyári állapotában is az egyik legkívánatosabb négykerekű a planétán, de a szigonyos márkára specializálódott német Novitec Tridente tuningcég még szívdöglesztőbbé tette.
Prémiummárka
Maserati-szalon nyílt Budapesten
Megkezdte a Maseratik forgalmazását Magyarországon a Wallis Motor Pest Kft., amely 50 millió forintos beruházással önálló szalont és szervizt nyitott a márka számára.

sportszedán
Gyári fotókon a Maserati Ghibli
A Sanghaji Autókiállításon (április 21-29.) ünnepli világpremierjét a Quattroporténél kisebb méretű Ghibli szedán, amelynek fontos stratégiai szerep jut a Maserati növekedési tervében. S ez az első Maserati dízelmotorral.

mc stradale
Maserati sportkupé négy üléssel
A Maserati az idei Genfi Autószalonon bemutatja a GranTurismo MC Stradale sportkupé új változatát, amely az eddigi kettő helyett négy személynek biztosít helyet a fedélzeten.

a zászlóshajó
Minden kiderült az új Maseratiról
Nagyot léptek előre az olaszok az új Quattroportéval, amely tágasabb, könnyebb, fényűzőbb és gyorsabb, mint elődje. Minden idők leggyorsabb négyajtós Maseratijának nem más a feladata, mint hogy új lendületet adjon a háromágú szigonyos márkának.

zászlóshajó
Gyári fotókon az új Maserati Quattroporte
Globális terjeszkedésre készül a Maserati. Két új összeszerelő üzem létesítését tervezi két másik kontinensen és 2015-ig évi 50 ezerre kívánja növelni az eladásait. A növekedés alappillérei pedig három új modell, kezdve az új Maserati Quattroporte luxuslimuzinnal.

CSEREAUTÓ
Különleges Maserati kiadás Alfa Giuliettából
Az európai Maserati kereskedő hálózatban hamarosan limitált kiadású Alfa Giulietták szolgálnak majd csereautóként. Az egyedi felszereltségű Giulietta a Quadrifoglio Verde csúcsváltozaton alapul, turbómotorja 235 lóerős. Összesen 100 darabot készítenek belőle.

SZIGONYPUSKA
Novitec Maserati GranTurismo MC Stradale
Az MC Stradale a legsportosabb Maserati az olasz márka palettáján. A háromágú szigonyos márka autóinak legjobb nemesítője, a német Novitec Tridente számára ezért nem volt kérdés, hogy átalakítson-e egyet. A vakító sárga gép 196 lóerővel erősebb lett.