/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
forma-1, japán nagydíj, raikkönen

FINN BÁNAT

Raikkönen: Semmit sem ért a harmadik hely

időpont:2007. október 01. 11:34

szerző:Autoblog

címkék:

A katasztrofális időjárási körülmények miatt csak a biztonsági autó mögül engedték elrajtolni a mezőnyt a vasárnapi Japán Nagydíjon, a két Ferrari már rögtön ekkor elszállni látszott. Kimi Raikkönent és Felipe Massát is köztes abroncsokkal küldte ki a csapat a pályára, melyekről gyorsan kiderült, hogy alkalmatlanok a versenyzésre. Mindkét pilótának ki kellett állnia a boxba, s ugyan felzárkóztak (Raikkönen harmadik, Massa hatodik lett), rengeteg időt veszítettek ezzel. A Ferrari egyszerűen rossz döntést hozott, melyet aztán később rákenhetett az FIA-re, kiderült ugyanis, hogy a szövetség a verseny előtt minden csapatot értesített, hogy - kötelezően - extrém esős abroncsokkal vágjon neki a futamnak, a maranellóiakhoz azonban késve, 13.37-kor jutott el az e-mail, mikor az autók már kint álltak a rajtrácson. "Úgy gondoltuk, hogy mivel korábban közölték, a safety car mögül indul a mezőny, bevállaljuk az intermediate abrocsokat, hátha közben jobbra fordul az idő" - árulta el Stefano Domenicali csapatmenedzser. "Ha tudunk az FIA-féle szabályról, nem kockáztatunk. Meg kellett volna kapnunk időben az értesítést és Kimi akár még jobb eredményt érhetett volna el." Az érvelés sántít, Domenicali szavaiban benne van, hogy javulást vártak, és amúgy egyáltalán: csak körül kellett volna nézni a pályán, és rögtön nyilvánvaló lett volna, hogy ezekhez a körülményekhez extrém esős abroncsok kellenek. Raikkönen sem volt amúgy elégedett, arról beszélt, hogy a kényszerű kerékcsere után sok mindent nem tehetett. "Az FIA és a versenybíróság minket elfelejtett értesíteni. Lewishoz képest ismét pontokat veszítettünk, úgyhogy nem sokat ért, amit vasárnap elértünk" - morgolódott Raikkönen.

ferrari, forma-1, olasz nagydíj, raikkönen

A FERRARI AZ ÉLEN

Raikkönen nyerte az első monzai szabadedzést

időpont:2007. szeptember 07. 13:38

szerző:Autoblog

címkék:

Ha Monza és Olasz Nagydíj, a tifosik már előre dörzsölik a markukat. A mostani Olasz Nagydíjnak is úgy fut neki a mezőny, hogy a Ferrari a legesélyesebb a győzelemre, az első szabadedzésen a tűzpiros versenyautók hozták is a papírforma-eredményt. A legjobb időt Kimi Raikkönen autózta Felipe Massa előtt, a mclarenes Lewis Hamilton azonban csak leheletnyivel maradt el a braziltól. Meglepetés, hogy Nico Rosberg az ötödik helyre repítette a Williamst. Eredmények a címre kattintva!

ferrari, forma-1, raikkönen

AUTOBLOG

Raikkönen: Harc lesz a végsőkig!

időpont:2007. augusztus 29. 15:15

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, massa, raikkönen

AUTOBLOG

Ferrari: Nincs első számú pilóta!

időpont:2007. augusztus 28. 14:08

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, raikkönen

Raikkönen: Szuper, hogy Alonsóék egymás haját tépik

időpont:2007. augusztus 15. 13:30

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, massa, raikkönen

Massa: Kimi nem a jó barátom

időpont:2007. augusztus 14. 15:29

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, raikkönen

Raikkönen: Kikapcs!

időpont:2007. augusztus 09. 14:07

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, raikkönen

Raikkönen: Most mi vagyunk a királyok!

időpont:2007. július 20. 08:10

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, raikkönen

Raikkönen nem viccel

időpont:2007. július 10. 12:24

szerző:Autoblog

címkék:

alonso, forma-1, raikkönen

Kitaktikázta Raikkönen újabb győzelmét a Ferrari

időpont:2007. július 08. 15:44

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, massa, mclaren, raikkönen

Raikkönen nyerte a Francia Nagydíjat

időpont:2007. július 01. 16:50

szerző:Autoblog

címkék:

ferrari, forma-1, massa, raikkönen

Tanácstalan a Ferrari

időpont:2007. június 18. 17:06

szerző:Autoblog

címkék: